Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon
Magyarországon is kijárási korlátozást rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szokásos péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádióban. A korlátozást a 2020. március 28. és április 11. közötti időszakra vezették be.
Ebbe az időben az otthonokat csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása miatt lehet elhagyni. A szociális távolság (másfél méter) megtartásával az egészségügyi sétát lehetővé tették, de bekerült egy olyan korlátozás is, hogyaz idősek és a fiatalok külön idősávban mehetnek boltba. Napközben 9 és 12 óra között az idős korosztály (a 65 év felettiek) látogathatja az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat.
A kijárási korlátozás |
A bejelentés után megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet is a korlátozásról. A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor – áll a jogszabályban. Mi számít alapos indoknak: a) a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás, b) napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése, c) az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyító tevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás ellátás, fizioterápiás kezelés, gyógytorna), d) az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés az 5. § szerint, e) a házasságkötés és a temetés szűk családi körben, f) a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben (a továbbiakban: élelmiszerüzlet) történő vásárlás, g) a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító) üzletben (a továbbiakban együtt: drogéria) történő vásárlás, h) az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás, i) a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat, j) a piacon, a helyi termelői piacon (a továbbiakban együtt: piac) történő vásárlás, k) a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben (a továbbiakban együtt: gyógyszertár) történő vásárlás, l) az üzemanyag-töltőállomás felkeresése, m) a dohányboltban történő vásárlás, n) a fodrász, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele, o) a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele, p) a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele, q) a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele, r) a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi, biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele, s) az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása, t) a szülői jogok és kötelezettségek, u) a hitéleti tevékenység. Alapos indok tovább a magáról gondoskodni nem tudó, vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás. Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – pedig egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. |
Galéria