Kézművességért Díjat kapott Sákovics József – Lassan már igazából is nyugdíjba menne

Az ismert faipari mérnöknek ma is sok a munkája

A kamara legutóbbi küldöttgyűlésén a Kézműves Tagozat díját Sákovics József kapta meg. Lassan kezdi leépíteni a faipari vállalkozását, többet törődne unokáival, de most még nem látja biztosan, ki venné át tőle a céget.


Kijárta az iskolákat

Sákovics József 1973-ban szerzett szakmunkás bizonyítványt Makón, majd 1975-ben szakközépiskolai érettségit Szegeden. Rá egy évre, 1976-ban már faipari technikusi oklevelet is kapott Budapesten. A mestervizsgáját 1982-ben tette le, majd 1984-ben műszaki oktatói oklevelet szerzett Budapesten, a BME Gépészmérnöki Karán. Ezzel még nem volt vége a tanulásnak, valamivel később faipari üzemmérnöki oklevelet vehetett át az ország túlsó felében, az Erdészeti és Faipari Egyetemen, Sopronban.

– 1973 és '80 között a MEDICOR makói gyárában több beosztásban is dolgoztam: bútorasztalos, technológus és úgynevezett külsőszerelő művezető is voltam. Egyebek között, részt vettem a szigetvári és a délpesti kórház építésében is – nyilatkozta lapunknak.

Ezután a makói szakmunkásképző intézet szakoktatója és szaktanára volt, miközben másodállású faipari vállalkozóként is dolgozott már. 1996-ban hozta létre saját cégét, a Sákovics és Tsa Faipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, melynek azóta is ügyvezető igazgatója


Feladatot vállalt a szakmai közösségekben is

Az országszerte elismert szakember a Csongrád Megyei Kézműves Kamara alapító tagja volt, a szervezet jogutódjának, a CSMKIK-nak jelenleg is tagja és az asztalos mestervizsga-bizottság elnöke. 1992 óta ott van Országos Asztalosipari Szövetségben, 1997-ben az Ipartestületek Országos Szövetsége Építőipari, Épületgépész és Faipari Bizottsága alelnökének választották. Ezt a tisztséget több mint 10 éven keresztül töltötte be.

Sákovics József 1997-től építésügyi műszaki szakértő, 2001-től napjainkig igazságügyi műszaki szakértő, és a Szegedi Igazságügyi Műszaki Kamara tagja. Mellette még az is belefért, hogy a makói IPOSZ elnöke is volt 2021-ig. Mára nyugdíjba vonult, de a munkát nem tudta abbahagyni, ő nem az az alkat, nem olyan személyiség.

Munkáját nagyon sokszor elismerték: 2003 októberében vehette át az IPOSZ-tól az „Ezüstkoszorús mester" kitüntető címet, 2020-ban megkapta az „Aranykoszorús mester" elismerést is a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától.


A járvány nekik duplán rosszkor jött

– A járvány nagyon érzékenyen érintett bennünket, sok munkát elveszítettünk. Ha csak két héttel később hirdetik ki a szigorításokat, akkor, nem esünk el egy több millió forintos munkától – emlékezett vissza a nehezebb időkre. Sok közületi megbízásuk volt, amit a járvány miatt nem mertek velük megcsináltatni. Az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, mindennek húzzák felfelé az árát, más negatív hatást még nem nagyon érzékel.


Nyomot hagyott munkájuk

Amikor tudtak, természetesen dolgoztak, referencialistájuk meggyőző és hosszú. Egyebek között például Mórahalmon, a rendőrség épületén ők készítették a faipari munkákat, valamint a külső és belső nyílászárókat.

– A nagylaki növény- és állat-egészségügyi állomás teljes bútorzatát mi szállítottuk, Tapolcára, a Hunguest Hotels szállodalánc konferencia-központjába tőlünk rendelték a nyílászárókat. Ezeket az újszegedi plébániahivatalnak is mi készítettük, de sok a kisebb magánmegrendelés is – sorolta.

A mondással ellentétben, Sákovics József a saját hazájában is tudott próféta lenni: a Makói Hagymatikum famunkáin is nagyon sokat dolgoztak, lényegében már a kezdetektől.


Ki fogja folytatni?

– 42 éve vagyok házas, három gyermekem közül kettő pedagógusként végzett, egy pedig mérnök. Szabadidőmben bőven van mit kezdenem az öt unokával, a legnagyobb 13 éves, a legkisebb még egy sincs – mesélt családjáról.

Elmondta azt is, hogy lassan kezdi leépíteni a vállalkozását, nem is fogadnak be annyi munkát, mint amire kapacitásaikkal képesek lennének. – Most még nem látom biztonsággal, hogy ki venné át tőlem a céget, és folytatná azt, amit elkezdtem, és amibe nagyon sok energiát beletettem – mondta, amikor rákérdeztünk a cég jövőjére.

 

A tagozati díjakról
A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara május 27-én tartotta küldöttgyűlését a 100 éves Szegedi Füvészkertben, ekkor átadták a kamara idei tagozati díjait is: az Iparért Díjat Mura Mészáros Zsolt, a Délzsalu Kft. ügyvezetője; a Kereskedelemért Díjat Margitáné Z. Nagy Rozália, a Z. Nagy Cukrászda tulajdonosa; a Kézművességért Díjat Sákovics József, a Sákovics és Társa Faipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője; a Szolgáltatásért Díjat pedig Angyal Lajos, az Angelus '93 Könyvvizsgáló és Tanácsadó Bt. ügyvezetője kapta. A négy díjazott közül előző számunkban már bemutattuk Mura Mészáros Zsoltot, ezúttal a másik három díjazottal ismerkedhetnek meg közelebbről olvasóink.

Kamarai tagozati díj évente egy alkalommal annak a személynek, vagy vállalkozásnak adományozható, aki, vagy amely a gazdasági, kamarai és/vagy a közéleti munkában, ágazatában a megelőző években kiemelkedő teljesítményt nyújtott, emellett etikailag is példakép. Tevékenysége tagozata és a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ismertségét, elismertségét jelentősen növelte.