Szabados Ágnes: Siker, ha harmóniát tudunk teremteni magunkban és magunk körül

 

A kamara Női Vezetői Klubja Van időnk egymásra! címmel szervezte meg december 8-án hagyományos jótékonysági rendezvényét. Idén is hívtak vendéget a programra, ezúttal a médiaszemélyiségből vállalkozóvá lett, Szegedhez sok szállal kötődő Szabados Ágnest, akivel Novák Anna klubvezető beszélgetett.

 

Szabados Ágnes a közelmúltban nyitotta meg a budapesti után Szegeden is könyvesboltját, ahol saját kiadója könyveit, valamint az általa válogatott olvasmányokat kínálja közönsége számára. A Nincs időm olvasni kihívás Facebook csoportjának 50 ezres tagsága minden hónapban más és más izgalmas témában olvas el egy-egy könyvet, közösen.

 

Hobbiból üzletasszony
Ha valaki még emlékszik rá, nagyjából fél éve azt mondtam egy interjúban, hogy nem szeretnék választani a két feladatom között és a tévés szereplést is megtartanám, legfeljebb nem ebben a formában – kezdte Szabados Ágnes, aki nyolc és fél éven át köszönt be minden este a háztartásokba, mint az RTL híradósa. A dolgok szerencsésen alakultak – tévés is maradtam és a vállalkozásomat is tudtam fejleszteni, mert a csatornától egy viszonylag kevésbé megterhelő, és időben jobban az üzletemhez illeszthető feladatot kaptam: a reggeli műsorban vállaltam szereplést. Az „üzletasszonyságom” két éve keletkezett, és egy hobbiból nőtt ki: imádtam olvasni és az olvasást ahol csak lehet, népszerűsíteni. Így keletkezett a mozgalmam, a „Nincs időm olvasni” és ennek olyan sikere volt, hogy úgy éreztem, érdemes belevágni valamilyen könyvvel kapcsolatos vállalkozásba. Ez kezdetben könyvkiadó volt – majd eljött a saját könyvesbolt nyitásának ötlete és pont két éve megnyitottam az első Libertine-t Budapesten, majd szeptember 27-én a másodikat, Szegeden, a Kölcsey utcában.
A vállalkozáshoz két mottóm is volt: „Nem érdemes úgy élni, hogy ne férjen bele napi fél óra olvasás” és „Nem magányos az, aki olvas”.

 

Élményvásárlás emberléptékben
Az persze jó kérdés, hogy hogyan akartam versenyezni a manapság úton-útfélen föllelhető hatalmas könyváruházakkal, plázákkal, de a válasz egyszerű: nem akartam versenytársuk lenni. Én hiszem azt, hogy abban a hatalmas kínálatban, ami ezeket jellemzi, már képtelenség eligazodni, és az eladók sem tudnak érdemben olvasnivalót ajánlani a vevőknek. Az én boltjaim emberléptékűek, áttekinthetők, és megnyitásukkor azt a célt tűztem ki magamnak, hogy az úgynevezett „élményvásárlást” szolgálják. Ezért van az egyedi dizájn, ezért szól a zene, ezért van fotel, kanapé – mintha az ember valakinek a nappalijába lépne be. És ezért elvárás a munkatársaimtól, hogy képesek legyenek segíteni az olvasókat, szolgálják ki őket információkkal ne csak abban, hogy mit hol találnak, hanem tudjanak tanácsot adni a választáshoz is.
Nem baj, hogy aki ide betér, nem feltétlenül vásárol. Betérhet a hangulat kedvéért, a környezet arra inspirálja, hogy szóba elegyedjen más vevőkkel, tehát kialakuljon egy barátságos közösségi tér, ami egy Libri méretű plázában elképzelhetetlen.

 

Volt ötlete és nagyon hitt benne
Azt azért tudni kell, hogy én vállalkozási alapismereteket soha nem tanultam, gyakorlatilag hályogkovácsként, intuícióból vágtam bele – de persze nem restelltem tanácsot kérni azoktól, akik ebben segíthettek és segítettek is. Az én ugródeszkám az volt, hogy volt egy ötletem és nagyon hittem benne. Ennyi volt az „üzleti stratégiám”. Persze kár lenne véka alá rejteni, hogy a kezdeti sikerben szerepet játszott a tévés ismertségem is – de ha nem csinálom jól a dolgom, ez előbb-utóbb kifulladt volna.
Amire viszont támaszkodhattam: gyakorlatilag 16 éves korom óta dolgozom. Megtanultam szervezni, következetesnek, fegyelmezettnek lenni, megtanultam a pénzzel bánni. És alighanem van valami a génjeimben is, hiszen középiskolás voltam, amikor már egy iskolai újságot kezdtem szerkeszteni – mégpedig a „teljes vertikumával”. Magam verbuváltam a szerkesztőséget, kerestem nyomdát, szponzort, sőt megszerveztem a terjesztést, az eladást is.

 

Megtalálta a helyét
Nos, annyit már tudok, hogy a munkatársaim iránti bizalom mellett nagyon fontos az állandó visszajelzés. Én híradósként nyolc és fél évig zéró visszajelzést kaptam, és tapasztalatból tudom, hogy ez milyen kegyetlenül tud hiányozni az embernek. Arról nem beszélve, hogy ebben a műfajban már-már kötelező, hogy az embernek ne legyen véleménye, vagy legalábbis az ne legyen érzékelhető. Ezért is vetettem bele szenvedélyesen magam valami másba és ezért tudok szenvedélyesen beszélni a könyvekről, mert itt végre lehet véleményem, sőt, fontos is, hogy legyen. Ezzel értem el sikert – ami számomra abban mérhető, hogy megtaláltam a helyemet, jól érzem magam a bőrömben, hogy ki tudtam találni valamit, ami működik, és egyelőre mind jobb lesz. Hiszek abban, hogy amibe belevágtam, segít az embereknek, hatása lehet másokra. Szerintem siker, ha harmóniát tudunk teremteni magunkban és magunk körül, és nem hagyjuk, hogy a boldogságunkat a tőlünk független körülmények alakítsák. Én az első boltomat a Covid idején, a másodikat a háború árnyékában nyitottam. Ha a félelmeim vezetnének, soha nem tettem volna ilyet. Eleget hallottam híradósként a rossz híreket, napi negyven percig sorolhattam, milyen borzalmas a világ. Most már szeretnék ezzel szembe menni és remélem, nem fogok csalódni.

 

Könyvvel lehet a legjobban kikapcsolódni
A közélet, a hétköznapok hírei persze, most is foglalkoztatnak – de a könyvek, az olvasás átlépés egy másik dimenzióba. Gondolkodott-e valaki már azon, hogy miért nem képes kipihenni magát egy nehéz nap után? Tegyük fel, hogy leül, megnéz a tévében egy könnyednek szánt sorozatot. Azonban biztos, hogy ezenközben eszik vagy iszik, ránéz a telefonjára, kimegy a konyhába valamiért – egyszóval százfelé fordul a figyelme. Sajnos, én is észreveszem magamon, hogy miközben reggel lefő a kávé, gyorsan megnézem a telefonomon a híreket, hogy a villamoson rápillantok az Instagramra, értékelem az újdonságokat – miközben arra is figyelnem kellene, hogy bele ne lépjek egy gödörbe vagy el ne gázoljon valami. Erre a figyelemzavarra pedig a legjobb megoldás: az olvasás. Ha könyvet veszünk a kezünkbe, belemélyedünk, ráfókuszálunk, nem tudunk mással foglalkozni – valóban kikapcsolódunk. Ebben a pörgős világban, információdömpingben pedig erre van talán a legnagyobb szükség.
Nos, erre lehetnek jók a Libertine könyvesboltok! – ajánlotta magát és vállalkozását zárszóként hallgatói figyelmébe Szabados Ágnes.

 

Tíz családnak gyűjtöttünk
Az előző évekhez hasonlóan a kamara Női Vezetői Klubja karácsonyi programjához idén is társult kézművesvásár és jótékonysági akció, ezúttal 10 rászoruló család számára fogadtuk a felajánlásokat. A családok kiválasztásában a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Védőnői Alapellátási Egysége volt a segítségünkre. Olyan támogatásokat gyűjtöttünk, amelyekre valós igény jelentkezett, így a rendezvényre érkezők jelentős mennyiségű tartós élelmiszerrel, tisztítószerekkel, ruhákkal, játékokkal járultak hozzá a családok szebb karácsonyához, de van olyan klubtagunk, aki tűzifával segít a karitatív akció keretében.