Jó egy évvel ezelőtt, 2020 szeptemberében választások voltak a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Elnöknek újra dr. Kőkuti Attilát, a Tornádó International Kft. ügyvezetőjét választották a küldöttek, aki nagy elhatározásokkal, megfiatalodott, ambiciózus csapattal vágott neki a 2021-es esztendőnek. A Pandémia ugyan sűrűn gördített akadályokat nemcsak a vállalkozások, de a kamarai működés elé is, kellő elszántsággal és kitartással mégis eredményes évet zárhatnak a megye gazdasági önkormányzatában pár nap múlva. Szinte mindent kipipálhatnak a kamara tisztségviselői abból, amit egy évvel ezelőtt elterveztek. De nemcsak erről, a pandémiáról, a minimálbérről, a termelékenységről és a szakképzésről is beszélgettünk dr. Kőkuti Attilával.

– Ha rá akarunk tekinteni a 2021-es esztendőre, mindenképpen vissza kell lépnünk pár hónapot az előző évben is, a kamarai választásokig. A tisztújítás során történt egyfajta vérfrissítés, a fiatalabb vállalkozói réteg is megjelent a tisztségviselők között, az ön vezetésével új ambíciókkal, elszánásokkal vágtak neki a következő ciklusnak, ami egyfajta szemléletváltást is hozott a vállalkozói közösségben. Hogyan sikerült az antréja az új csapatnak?
– Nem egyszerű a történet, ami már abból is látszik, hogy a pandémia miatt a tisztújító küldöttgyűlést is nyitott helyszínen, a kamara parkolójában tartottuk. Ennek ellenére, ahogy elhatároztuk, sikerült olyan színvonalas rendezvényeket szervezni, amelyek tényleg megmozgatták a gazdasági szereplők fantáziáját, rengeteg új és exkluzív információval, értékes kapcsolatokkal lettek gazdagabbak azok, akik részt vettek ezeken az üzleti közösségépítő eseményeken. Ha csak az elmúlt pár hónapra gondolok, rögtön beugrik az ELI-ben rendezett Ipar 4.0 konferencia, amit a szerb–magyar RILIAM-program keretében szerveztek meg kollégáink, aztán itt volt a fiatalosságáról, lendületességéről, izgalmas és hasznos programjairól ismert Vállalkozói Napunk, vagy az év nagy dobásának szánt gazdasági konferencia és üzleti találkozó a Szent Gellért Fórumban, ahol a nyitó előadást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartotta. Ekkor mutattuk be a Top 100 kiadványunkat is. A sok-sok pozitív visszajelzés is azt igazolja, hogy ez a rendezvény – eredeti szándékainknak megfelelően – jelentős mértékben emelte a kamara presztízsét.

– A pandémia három, illetve most már négy hulláma nemcsak a vállalkozások mindennapjait írta át, a kamara munkáját is nagyban meghatározta. Mennyire tudott helytállni az ügyintéző szervezet ezekben a rendkívüli kihívásokkal teli időkben?
– Annak ellenére, hogy erre az esztendőre is a nehezített pálya volt a jellemző, öröm volt nézni, ahogy ez a kamarai gárda odatette magát. És most nemcsak az említett rendezvények színvonalas megszervezésére gondolok, de szinte a járvány megjelenésével egy időben elkezdték a vállalkozások szondázását, hogy mik a problémáik, milyen nehézségekkel küzdenek, miben várnak segítséget. Az összegyűjtött információkat, véleményeket, javaslatokat pedig az MKIK-n keresztül haladéktalanul továbbították a döntéshozóknak. Másik oldalról minden kommunikációs lehetőséget felhasznált a kamara arra, hogy az aktuális jogszabályváltozásokról, támogatásokról, pályázati lehetőségekről gyorsan, frissen informálja a vállalkozókat. Kollégáim tájékoztató rendezvények, értelmező fórumok egész garmadáját szervezték, hogy hasznos és praktikus ismeretekkel segítsék a vállalkozásokat abban, hogy minél többen ismerjék meg lehetőségeiket és élni is tudjanak vele. Vagy egyszerűen csak el tudjanak igazodni az állandóan változó jogszabályok dzsungelében. Valamennyi kamarai rendezvény rugalmas szervezést igényelt, hol élőben, hol online, hol hibrid módon, hol maszkkal, oltási igazolvánnyal és távolságtartással. Le a kalappal a kollégák előtt! És persze ezekben az időkben sem vettük le a fókuszt egy pillanatra sem a modernizációról, az innovációról, az Ipar 4.0 minden elemére igyekeztünk felhívni a vállalkozások figyelmét. Ide tartozik, hogy egy valamiben segített a pandémia, hiszen látványosan felgyorsította a digitalizációra való ráeszmélést, gondoljunk csak a home-office futótűzszerű terjedésére. A kamara ezen a téren is számos hasznos programmal, klubrendezvénnyel, tájékoztató előadásokkal segítette a vállalkozásokat.

– Az ügyvezetőség is jó példával jár elöl, hiszen nemrégiben elhatározták, hogy üléseiket megyeiesítve, járják a térségeket. Milyen céllal kerekednek fel?
– Ha már megyei kamara vagyunk, rotáljuk a helyszínt, már nem csak Szegeden, hanem körforgásszerűen hol az egyik, hol a másik térségi irodában tartjuk megbeszéléseinket. Szeretnénk közelebbről megismerni, hogy mi újság van a szentesi, csongrádi, makói, mórahalmi vagy a kisteleki térségben, és persze Vásárhelyen és Szegeden – természetesen a vállalkozói szektort érintő gazdasági, területfejlesztési értelemben. Meghívjuk ezekre egyrészt a polgármestereket, akiket eleve arra kérünk, hogy ne előadással készüljenek, hanem kötetlenül beszélgessünk – éppen az őszinte, közvetlen légkör megőrzése miatt nem is sajtónyilvánosak ezek a találkozók. Mi a jövőről, az önkormányzat távlati céljairól, a vállalkozókat bármilyen formában is érintő döntésekről, tervekről szeretnénk minél többet megtudni. Hogy körülbelül milyen gazdasági környezetre, intézkedésekre számíthatnak a vállalkozók, befektetők egy-egy településen. És fordítva, mi pedig a vállalkozói szféra gondolkodását, közérzetét, szándékait, kéréseit, kérdéseit, javaslatait igyekszünk tolmácsolni a település vezetőinek. Végül is a legnagyobb helyi adófizetők nevében beszélünk, kérdezünk és javasolunk – és igyekszünk azért azt is érzékeltetni, hogy az az adótartalom nem magától jön, azt valahol előállítják. Ezekre a kihelyezett ülésekre persze nem csak az önkormányzatot hívjuk meg, hanem más, az adott térségben gazdasági értelemben valamilyen fontos jelentőséggel bíró szereplőket is. Az első alkalommal Makón jártunk, de találkoztunk már Szeged önkormányzati vezetőivel is, polgármesterrel, alpolgármesterekkel. Kifejezetten pozitív fogadtatásra találtunk mindkét alkalommal. Ezt a szigorúan vett szakmai kapcsolatot, őszinte párbeszédet szeretnénk fenntartani a továbbiakban is.

– Különös helyzet alakult ki itt, a pandémia árnyékában, hiszen míg az egyik oldalon soha nem látott pályázati lehetőségek nyíltak meg a vállalkozások előtt, ugyanakkor januártól a megemelt minimálbérrel, illetve garantált bérminimummal és persze annak minden továbbgyűrűző hatásával is szembe kell nézniük. Menni fog?
– Mennie kell! Akik egyébként sokallják ezt a 200 ezres minimálbért, azt szoktam mondani, próbáljanak ennyiből megélni és vásárolni… Ezt ma már ki kell tudni gazdálkodnia egy vállalkozásnak - ha nem, súlyos gondok vannak a vállalkozás hatékonyságával, termelékenységével. Kell ennyi kényszer a gazdaságba, hogy növekedjék a termelékenység. A probléma inkább a tervezhetőséggel van. Már most látnunk kellene azokat a feltételeket, amelyek alapján kalkulálhatnánk, hogy mekkora minimálbér-emelésre készüljünk nemhogy 2022-ben, hanem már 2023-ban is. Ráadásul, amíg nem záródnak be a fekete meg a szürke gazdaság kiskapui Magyarországon, nem egyenlő pályán versenyeznek a vállalkozások. A minimálbérkérdésnek is csak akkor van relevanciája, ha minden szabályos – a cég működtetése és a foglalkoztatás is. Értelmetlen a minimálbér-emelésről beszélni ott, ahol egyéni vállalkozóként foglalkoztatják az embereket és a KATA a jellemző adózási forma. Ez így akadálya annak is, hogy megfelelő mértékben nőjön a termelékenység az országban. Ráadául, a nagyon széttagolt, elaprózott, egészségtelen összetételű vállalkozói szerkezet sem nevezhető termelékeny struktúrának. Ezt az egészet komplex módon kellene rendbe tenni.

– A Csongrád-Csanád megyei vállalkozásokat hogyan érintette a járvány, aminek sajnos még mindig nincs vége?És merre van a kiút?
– A kérdés mindenkit érint. Az biztos, hogy a negyedik hullám idejére felkészültebbek lettünk, és tulajdonképpen megtanultunk együtt élni a pandémiával, de a hatása bizonyos területeken brutális. A vendéglátás, idegenforgalom kapta a legnagyobb ütéseket, de a közszféra jellegű szolgáltatásokat is keményen érintette a járványhelyzet. A termelőcégeknél már önmagában a rendelkezések betartásának is ára van, az óvintézkedéseknek meg pláne, főleg ahol termelés leállítása forgott, vagy még ma is forog kockán. Az biztos, hogy a legtöbb cég nem tud az optimumon dolgozni. Pedig éppen most kellene a termelékenység növelésével a legtöbbet foglalkozni, nemcsak azért, hogy ki tudjuk termelni a magasabb bérszínvonalat, hanem mert ki tudja meddig lesz ennyire kedvező pályázati környezet, mint most. Márpedig akkor is működőképesnek, fejlődésre és fejlesztésre képesnek kell lennie egy vállalkozásnak, amikor nem lesznek, vagy csak szűkösen állnak rendelkezésre pályázati források. Most a hitelkondíciók is kedvezőek, kiválóak a kamarán keresztül is elérhető, a Széchenyi Kártya konstrukciói, amelyek szintén a hatékonyság növelésére kell, hogy serkentsék a vállalkozásokat.

– A szakképzés területén is elmondható, mindenhol ott van a kamara, ahol képletesen szólva két kőműveskanalat összeütnek. Nemcsak a képzési struktúra átalakításában, de a pályaválasztás előtt álló fiatalok orientálásában, a szakmaválasztás megkönnyítésében is több módon ott van a kamara. A nagy kérdés talán az, hogy képes-e követni a szakképzés nagy, éppen ezért lassan is mozduló rendszere a technológia rendkívül gyors változását?
– Fura kettősség van, egyrészt óriási a jelentősége a gyakorlati képzőhelyeknek, másrészt éppen egy megtorpanást tapasztalunk e téren, jött ugyanis egy olyan finanszírozási rendelkezés, ami bonyolultabbá tette a rendszert, egyebek mellett munkaszerződést kell kötni a tanulókkal. A vállalkozók egy része amúgy is tele vannak gyanakvással – például a költségelszámolást illetően –, de ettől sokukat kirázta a hideg: munkaszerződés csak akkor, ha mögötte munkavégzés van. Persze nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy főzik, a kamara igyekszik minél szélesebb körben elmagyarázni az új rendelkezések elemeit, az elszámolások részleteit.
A gyakorlati képzőhelyek egy része egyébként nagyon felkészült, szakmai tekintetben mindenképpen, ahol a tanuló valóban olyan dolgokat lát, tapasztal, tanul meg, ami a mai képzési struktúrában nem jelenik meg sehol. Nincs olyan fejlett technika, technológa, ismeret, amit az iskolában át tudnának átadni. A cégek jelentős része viszont nem éri el ezt a technikai fejlettségi szintet. Ezért mi azt mondjuk már nagyon régóta, hogy rendkívül fontos lenne akár régiós, akár megyei szinten olyan tudásközpontokat létrehozni, amelyekben megjelenik a toptechnika, a toptechnológia. Ez nyilvánvalóan nem olcsó dolog, de mindezt úgy kellene megvalósítani, hogy be tudjon kapcsolódni az oktatás minden szintje, a szakmunkásképzéstől a technikusképzésen át a felsőfokú képzésig.

– Állandóan napirenden lévő téma, hogy milyen szakmákat kellene oktatni, hogy a piac elvárásainak is megfeleljenek, és a megszerzett ismeretek se avuljanak el addigra, mire végez a tanuló. Merre vezet ez az út?
– A kamara rendszeresen tolmácsolja a gazdasági szereplők igényeit a szakképzés szervezőinek. Elmondjuk, mit várnak el a szakképzéstől a munkáltatók. A hogyanba természetesen nem szólunk bele, hiszen az az iskolák dolga, ők értenek hozzá. Régóta mondjuk viszont, hogy alapvető kompetenciákat kellene tanítani akár középfokon, akár felsőfokon. Történtek is elmozdulások ebbe az irányba, például az OKJ-s szakmák számát drasztikusan lecsökkentették. De hogy az alapkészségek domináljanak, finoman szólva is, van még mit tenni. Óhatatlanul el kell mozdulni abba az irányba, hogy alapképzést kell adni a tanulóknak, és majd a munkahelyen megtanulják a részleteket, és az élete folyamán úgyis többször át is kell képeznie magát. Szerintem kellene egy olyan szakmunkás-bizonyítvány, amelyben csak a fő szakmacsoportokat határoznák meg, iparági jelleggel, mint például gépészet, élelmiszeripar.
Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is, nem biztos, hogy annyira specializálni kellene például a mérnöki ismereteket, részlettárgyak helyett talán praktikusabb lenne olyan általános, de egyetemi szintű tudásra szert tenni, ahol dominál a matematika, mechanika, gépelemek, elektronika, programozás stb. vagyis azok az alapok, amelyekből többféle feladatkörben fel tudja építeni magát a diplomás mukavállaló. Ha elmegy mondjuk egy olyan munkahelyre, ahol PLC-vezérléssel kell foglalkoznia, meglegyen hozzá a matematikai, informatikai alapja, logikai készsége, az alap programozási ismerete, amivel el tud indulni.

A vállalkozói környezet univerzálisan használható, jó alapokkal rendelkező szakembert vár el, aki persze dolgozni is akar. Az általános képzés adna egyfajta rugalmasságot a munkavállalónak is, sokkal több munkahely közül választhatna, hiszen szélesebb körben tud feladatokat megoldani.

Közben nem szabad megfeledkeznünk a kézműves jellegű szakmák képzéséről sem, amelyek a jövőben is fenn fognak maradni, de ezeket valamilyen külön struktúrában kellene kezelni. Gondoljunk csak egy asztalos, vagy egy kovács míves munkájára. Értéket, szépet, egyedit tudnak készíteni – nem véletlenül mondják, a kézműves mesterek a művészvilággal határos területen alkotnak és dolgoznak. Az ilyen szakmáknál az alapképzés mellett nyilván adni kell olyan feladatokat, amelyekből kiderül és csiszolható az ilyen készség, művészi érzék. A kézműves jellege tehát megmarad, csak nyilván korszerűbb eszközökkel művelik mesterségüket képviselői.