IV. Debreceni HR Szimpózium és Fórum

Napjainkban számos szakmai rendezvény épül a Covid 19 által okozott pandémiás helyzet köré, mely alapjaiban változtatta meg sokunk életét. A téma aktuális és igen fontos, mégis úgy véljük, hogy a szakmai figyelmet érdemes lehet némileg áthangolni és nem kizárólag a pandémiás helyzet kezelésére, hanem az annak következményeképpen kialakult vagy felerősödő tendenciákra is ráfordítani.

Az online rendezvény keretében a digitalizáció felerősödése következtében tapasztalható szakmai meglátásokat, megoldásokat és megközelítéseket ismerhetjük meg tudományos és szakértői oldalról is. Előadóink hat eltérő szakma oldaláról mutatják be a digitalizáció és HR szervezeti kapcsolatát és az abban rejlő lehetőségeket. Az előadások között találhatunk tudományos kutatásokra alapozott és szakmai tapasztalatokra épített tartalmat is, melynek köszönhetően a gyakorlatban alkalmazható ismeretek is akadnak bőven majd a résztvevők számára.

Várunk mindenkit rendezvényünkön, aki tanácsadóként, HR-esként, vezetőként, fejlesztőként dolgozik és persze mindenki mást is, aki nyitott a téma iránt.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Időpont: 2021.04.08. 14:00-17:00

Regisztráció: https://forms.gle/LTgDAoaKa5sgRmiZA

 



A VENDÉGLÁTÓ ADATBÁZIS ezen a linken található.

Szerző: Szalai Hajnalka
2021.03.25.