Új intermodális vasúti terminált alakítanak ki Szegeden

Új intermodális vasúti terminált alakítanak ki Szegeden az egykori kiskundorozsmai átrakó területén – jelentették be a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) közgyűlésén. A Petrolsped Szállítmányozási Kft. beruházásában épülő PSP Terminálon évente 60 ezer félpótkocsit rakodhatnak át vasútra, érdemben csökkentve ezáltal az észak-déli (M5), nyugat-déli (M1) irányú magyarországi tranzitforgalmat és az azzal járó környezeti terhelést.

A 200 millió forintos magánberuházásban épülő terminál 2023 szeptemberében nyitja meg kapuit, alkalmas lesz félpótkocsik, valamint konténerek vonatra rakására is. A PSP Terminál a nyugati és közép-európai vasúti átrakókat köti össze Szegeden keresztül, elsősorban Szerbia, Románia, Bulgária, Görögország és Törökország közúti áruforgalmával.

A magyar intermodális forgalom az elmúlt években lassan, de folyamatosan növekszik, ugyanakkor a teljes hazai intermodális forgalom több mint 90 százalékát három, teljes kapacitással működő budapesti terminál bonyolítja. „Magyarországon jelenleg csak a kelet-nyugati korridoron működnek intermodális terminálok, a déli-északi irányú forgalmat bonyolító budapesti átrakók, illetve a magyar-román határon található curtici terminál azonban telítettek” – hangsúlyozta Fülöp Zsolt.  Az MLSZKSZ elnöke hozzátette, hogy a fővárosi intermodális forgalom ráadásul az autópályákat terheli ahelyett, hogy az árukat a határpontokhoz közel vasútra terelnék. Ezért szükség van egy olyan terminálra, amellyel a Szerbia felől kamionon érkező áruk vasútra rakodva elérhetik Észak- Közép- és Nyugat-Európát.

Az M5-ös autópályán, Szeged térségében évente több mint egymillió török, bolgár, román és szerb kamion közlekedik. A kiskundorozsmai terminál, közel a román és szerb hármashatárhoz, az M5-ös és az M43-as autópályához ideális helyszín arra, hogy ennek a tranzit kamionforgalomnak egy részét vonatra tegyék” – mondta Kovács Attila, a PSP Terminál Kft. ügyvezető igazgatója.

A 4,8 hektáros fejlesztési területen létrejövő PSP Terminálon egyszerre 120 félpótkocsit és ugyanennyi TEU konténert (20 lábas szabványkonténer) tudnak majd kezelni. Naponta három, 19 ikervagonból álló 650 méteres vonatpárt képesek kiszolgálni, amelyek szerelvényenként 38 félpótkocsit vagy 38 negyven lábas konténert szállíthatnak. Ezzel a kapacitással a terminál éves szinten mintegy 60 ezer kamionnal csökkentheti az M5/M1-es autópályák kamionforgalmát.

A létesítmény működését saját fejlesztésű terminál operációs rendszer segíti, daruzható és nem daruzható félpótkocsikat, csereszekrényeket, valamint konténereket tudnak majd vasútra átrakni. A rakodóvágányt az Európai Uniós irányelvekkel összhangban villanymozdonnyal, szén-dioxid kibocsátás nélkül szolgálják ki.