Idén tovább nőtt a szakképzésbe jelentkező tanulók aránya

Több mint 97 ezren jelentkeztek középfokú intézménybe, ősztől közel 34 ezer diák fogja az új technikumban kezdeni a tanulmányait, ahol az érettségi mellett szakmát is szerezhetnek. Szeptembertől a nyolcadikosok 35,8 százaléka gimnáziumban, 42,1 százaléka technikumban, 20,3 százaléka szakképző iskolában, 1,4 százaléka pedig szakiskolában folytathatja a tanulmányait.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, az ITM jelentős könnyítésről döntött azoknak a diákoknak az érdekében, akik szeptembertől a technikumok érettségire épülő képzéseiben szeretnék folytatni tanulmányaikat. A tárca közelmúltban kiadott határozata lehetővé teszi a technikumok szakmai vizsgára felkészítő két évfolyamos képzésébe való bekapcsolódást azok számára is, akik a járványhelyzet miatt most nem akarnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni.

A középiskolák április 30-ig értesítették a tanulókat jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról; a középfokú felvételi eljárás általános szakasza ezzel lezárult.

Azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be középfokú iskolába, 2020. május 11-én rendkívüli felvételi kezdődik. Az Oktatási Hivatal várhatóan május első felében teszi közzé honlapján, az oktatas.hu-n a rendkívüli felvételi eljárást megszervező nevelési-oktatási intézmények listáját.

Bővebben:

https://www.oktatas.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/tobb_mint_97_ezer_jelentkezo_kozepfoku_intezmenybe2020/

https://eduline.hu/felnottkepzes/20200502_szakkepzesben_tovabbtanulok_szama