Füredi Júlia: Ne erőforrásnak, hanem vagyonnak tekintsük az embert
Füredi Júlia szervezetpszichológus, HR-szakember a Covidról és következményeiről tömören és velősen úgy fogalmazott, hogy érzelmi stressz, trauma, ami történt velünk. És nincs rá receptünk, hogy hogyan oldjuk meg, hiszen korábban nem volt még ilyen. Nem tudjuk, milyen eszközökhöz nyúljunk, milyenhez ne.
Hullámok között
Az előadó sorra vette reakcióinkat a járvány különböző hullámainak idején. Míg az elején az újdonság varázsa hajtotta viselkedésünket, benne a hitetlenkedéssel, alkalmazkodással, gyors átállással, lelkesedéssel, ügyetlenkedéssel és a kreativitással. Mindenki digitális lett, online, együtt a család, a gyerekek… A második hullámnál aztán kiderült, hogy mi az új normális, kezdtünk beleszokni a dolgokba, kiderült mi az, ami flottul megy, mi az, ami tönkremegy. És persze sokszor olyan dolog is kiderült közben, hogy az indulásnál digitalizáció címén kapott segítség csak egy ócska laptop volt. Sok olyan vállalkozást látni, amelyek megfeneklettek a második hullám elejére, lehúzták a rolót, vagy éppen azt, hogy tanultak, és pillanatok alatt képesek voltak változtatni, alkalmazkodni, feljebb csavarni a gázlángot.
Közben nagy veszteségek keletkeztek nemcsak anyagi, hanem emberi értelemben is, be voltunk zárva. És akkor jött a harmadik hullám, melyben két új világ lehetősége rajzolódott ki, amikor az, aki talpon tudott maradni, elkezdett újraépítkezni, megpróbálta összeszedni azokat a morzsákat, amelyek még maradtak a vállalkozásából, megtanult valamiféle virtuális térben mozogni, valamilyen módszertan alapján, vagy elkezdte a régit vinni ugyanúgy, ahogy eddig. Csakhogy közben megjelent a fásultság, a fáradás, a lendület hiánya a munkahelyükre visszatérő emberekben. Mintha sok munkavállaló elkényelmesedett volna a kényszerű otthonlét alatt… És ezzel mit kezdjen a munkáltató? A negyedik hullámnál már csak kapkodjuk a fejünket: Mi van, mi van? – azt hittük, hogy már vége.
A munkáltatók különböző megküzdési technikákat, módszereket választottak a pandémia idejére, mindezt azért, hogy megmaradjanak. Ezek közül az egyik legkeresettebb technikai fejlesztési irányok közé tartozik a távoli menedzsment elérhetőség, hogyan lehet távolról menedzselni az embereket, amikor fizikailag nincsenek bent a munkahelyükön, csak képernyőn látni őket. A hagyományos vezetési módszerek többnyire csődöt mondtak az új helyzetben.
Változik az ember
Közben a munkavállalói oldalon is változások történtek, az elmúlt bő másfél év lehetőséget adott az önreflexióra. Egész más fénytörésbe került, hogy mi fontos az életben, és mi nem annyira. A munkához, a munkahelyhez való hozzáállás és viszony is változott, aminek legfőbb szimptómája a bizalmatlanság és a bizonytalanság. Megjelent körükben az egzisztenciális bizonytalanság, aggodalom a család menedzselését illetően, a félelem, a veszteség (többféle értelemben is), a bezártság érzése, az addikció (a pszichiátereknél soha nem látott mértékű a forgalom), a munka–magánélet határ elmosódása (nehezen tudjuk strukturálni a napjainkat), igazságtalanság-érzet(pl. akinek be kell járnia, azt kérdezi, a másiknak miért nem?), megjelent a pixelfáradtság (ha együtt vagyunk, flottabbul megy). Egy friss kutatásból az derült ki, hogy a mentális egészség is kiemelten fontossá vált a munkavállalók számára.
Mi fáj, gyere, mesélj…
Füredi Júlia szerint tudnia kell a vezetőnek, mit akar a munkavállalója, mi az, ami nyomasztja, mi a problémája. „Mesélj, mi van veled…”
Ha rossz a főnök, elmennek az emberek – szögezte le az előadó. Aki szerint a legnagyobb probléma abból fakad, hogy többnyire puszta erőforrásnak tartják az embereket, ahelyett, hogy vagyonként tekintenénk rájuk. Míg az erőforrást használják és kihasználják, a vagyonra figyelnek, óvják, így gyarapodik, képződik, tanul, fontos. Végül is azé az ember, aki megműveli – ami a pszichológiai biztonság megteremtését is jelenti. Élet 2.0 – jegyezte meg az előadó.