EUREKA & EUROSTARS tájékoztató

Több mint 100 fő részvételével valósult meg 2023. február 23-án az Eureka és Eurostars online tájékoztató fórum. A rendezvényt az Enterprise Europe Network (EEN) magyarországi konzorciuma szervezte, melynek a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is tagja. A lényegi tartalmat Mészáros Gergely, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) munkatársa, Nemzeti Projekt Koordinátor (NPC) adta. Előadásában bemutatta az Eureka hálózatot, az egyes alprogramokat, és szót ejtett a készülő magyar támogató pályázatról is, mely nagyrészt meg fog egyezni az előző kiírással.

A legtöbb konkrétum az Eurostars pályázattal kapcsolatban hangzott el, hiszen ez nemzetközi oldalról jelenleg is nyitott, egészen 2023. április 13-ig.

Az Eurostars az EU és az Eureka közös, az innovatív KKV-k számára dedikált programja. A pályázók nemzetközi együttműködésben kell, hogy megvalósítsák piacorientált innovációikat. A pályázatok bármely technológiai területről érkezhetnek. A projektek innovatív termékek, eljárások, szolgáltatások létrehozását kell, hogy célozzák, melyek piaci hasznosítása a projekt zárását követő két éven belül megkezdődik. Megvalósításukra 3 év áll rendelkezésre. Az ennél jóval részletesebb információkat tartalmazó prezentációt a résztvevők megkapták.

A nemzetközi partnerkeresésre az Enterprise Europe Network eszközeit használhatják a pályázni kívánók.

Az előadás teljes anyaga IDE KATTINTVA letölthető.

Elérhetőségek:

NKFIH Mészáros Gergely Eureka/Eurostars NPC: gergely.meszaros@nkfih.gov.hu

EEN Dél-Dunántúl – Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara: een@pbkik.hu

EEN Észak-Magyarország – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.: eeneger@hepa.hu

EEN Közép-Magyarország – HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.: eeninfo@hepa.hu

EEN Közép-Dunántúl – Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: een@fmkik.hu

EEN Dél-Alföld – Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: eenszeged@csmkik.hu

EEN Észak-Alföld – Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: eendebrecen@hbkik.hu

és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány: een@primom.hu

EEN Nyugat-Dunántúl – Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara: een@gymskik.hu

és Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány: een@zmva.hu