Élelmiszerbiztonsági tanácsok a húsvéti fogásokhoz a koronavírus járvány idején - NÉBIH ajánlás

Húsvét közeledtével sokunkban felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi járványidőszakban a szokásosnál nagyobb fertőzésveszélyt rejt-e a sonka és a tojás fogyasztása. Bár a vírus terjedése szempontjából ezek az élelmiszerek alapvetően nem jelentenek különösebb veszélyforrást, esetükben sem árt az elővigyázatosság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) néhány fontos tanáccsal szeretne hozzájárulni a hagyományos húsvéti ételek biztonságos elkészítéséhez, tárolásához, elfogyasztásához.

A nyers vagy főtt füstölt sonka és a tojás felületén bármikor megtapadhat valamilyen kórokozó, amely normál körülmények közt nem jelent veszélyt az emberi egészségre. Az aktuális járványhelyzetben azonban mindenképpen legyünk inkább „biztonsági játékosok”! Ennek jegyében tartsuk be azt az alapvető szabályt, hogy mellőzzük a fenti ételek hőkezelés nélkül, nyersen történő fogyasztását!

Hasonlóan fontos tanács, hogy betegen ne készítsünk ételt. Ha fertőzőbetegség legcsekélyebb tüneteit észleljük magunkon, a többiek egészségének védelme érdekében ne főzzünk, süssünk, tálaljunk. Az ételek sok kórokozó számára kitűnő közeget jelentenek a felszaporodáshoz.

Ezenkívül természetesen még számos további dolgot is megtehetünk az egészségünk megóvása érdekében.

Előre állítsuk össze a húsvéti bevásárlólistát!

Tudatos vásárlással számottevő pénzt és időt spórolhatunk, ráadásul akár egy füst alatt letudhatjuk az egész ünnepi bevásárlást és biztosan nem felejtünk el megvásárolni semmit. Ne feledjük, most különösen fontos, hogy minimalizáljuk az emberi érintkezéseket! A bevásárlólista a kutatások szerint abban is segít, hogy ne vegyünk több élelmiszert, mint amire szükségünk van, így mérsékelhetjük az élelmiszerpazarlást is.

Tervezzük meg előre, mi kerüljön az ünnepi asztalra, és kizárólag az ezen ételekhez szükséges alapanyagokat vásároljuk meg!

Gondoljuk át előre, mit, hol fogunk beszerezni!

Készüljünk elegendő bevásárlótáskával, zacskóval, hogy a különböző élelmiszereket elkülönítve tudjuk hazaszállítani! Fontos szempont, hogy ne kelljen a boltban feleslegesen újat vennünk, ezzel a környezetet és a pénztárcánkat is kíméljük. A mélyhűtött termék vásárlásánál hűtőtáskával is készüljünk!

Már mielőtt elindulnánk a boltba, mossuk meg alaposan a kezünket, vagy használjunk fertőtlenítőszert. Jelenleg az üzletekben is javasolt kézfertőtlenítő-szert kihelyezni a vásárlótérbe, vegyük igénybe őket!

Az üzletben csak olyan csomagolt árut vegyünk le a polcról, ami szennyeződésektől mentes. Különösen fontos, hogy csak azt a terméket fogjuk meg, amit végül a kosarunkba is teszünk. A csomagolatlan termékeknél fokozottan ügyeljünk a kihelyezett mérő-, szedő- és fogóeszközök helyes használatára. Az ilyen termékeket úgy csomagoljuk el, hogy ne szennyezhessék be a kosarunkban lévő többi árucikkel egymást.

Az üzletben igyekezzünk megtartani az 1-2 méteres távolságot a többi vásárlótól és a dolgozóktól. Ez különösen fontos sorban állás közben. Fizetéskor részesítsük előnyben az önkiszolgáló pénztárakat. Ahol erre nincs lehetőség, ott a pénztárossal szemben is törekedjünk megtartani az 1 méteres távolságot. Készpénz helyett válasszuk a bankkártyás fizetés lehetőségét. Ha mégis készpénzhez nyúlunk, utána fertőtlenítsük le kezünket.

Hazaérve első dolgunk az alapos kézmosás legyen, utána kezdjünk neki a megvásárolt termékek elpakolásának.

Ha házhoz rendeljük az élelmiszert, a járványügyi helyzetre való tekintettel érdemes a termékeket kivenni a gyűjtő- vagy külső csomagolásukból, amennyiben ez lehetséges, és ezt követően kezet mosni, majd így eltárolni őket. A termékek felszínén ugyanis előfordulhatnak olyan testnedvek, amelyek közvetíthetik a fertőzést.

Forrás: NÉBIH