Dr. Csada László-díjjal ismertük el a fogyasztóvédelemben kiemelkedő munkát végző szakembereket

Tizenkettedik alkalommal adta át március 11-én a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal és a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület a Dr. Csada László-díjat, ezzel elismerve a fogyasztóvédelemmel foglalkozó személyek erkölcsi és szellemi teljesítményét. A közigazgatási területen végzett tevékenységéért dr. Salgó László Péter főispántól dr. Tombáczné dr. Gazsó Éva, a civil területen végzett tevékenységéért Petrik Sándortól, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület elnökétől dr. Bányai Mariann, a vállalkozási területen végzett tevékenységéért pedig Dr. Kőkuti Attilától, a kamara elnökétől Dr. Fantoly Zsanett vehette át a díjat.

Az eseményen kamaránk elnöke, dr. Kőkuti Attila arról beszélt, hogy országos szinten is kiemelkedő módon, 25 éve dolgoznak a Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület tagjai, hogy békés úton egyezség jöjjön létre a fogyasztók és a vállalkozások között, és megoldódjon a probléma. Megjegyezte, a 2024-es év a korábbi évekhez képest jelentős változásokat hozott, amely megváltoztatta a fogyasztói panaszok leadásával kapcsolatos körülményeket, ezen ügyek kezelésének módját, és a meghallgatások lebonyolítása is jelentős mértékben változott. Rámutatott, tavaly 1275 fogyasztói kérelem érkezett be a testülethez régiósan, ebből 1157 ügyben került döntéshozatalra sor. A döntések 33,1%-a egyezséggel zárult, míg 6,2%-a kötelezést, 3,7% ajánlást tartalmazott. Az ügyek 11%-át utasították el, és 39,7% az ügyeknek megszüntetéssel zárult.

Az elnök hangsúlyozta, arra kérik a vállalkozókat, hogy fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy ha a cégkapun levelet kapnak a testülettől, úgy az abban foglaltakat olvassák el, és tegyenek eleget a jogszabályi kötelezettségüknek. Kiemelte, a vállalkozások érdeke is az, hogy a fogyasztói jogviták ne kerüljenek bíróság elé. Hozzátette, a békéltető testület eljárása alapvetően minden fél számára ingyenes (kivéve a kötelezés esetét), gyors, és törekszik a felek közötti egészséges kompromisszumok megkötésére.

Dr. Salgó László Péter főispán is szót ejtett a Békéltető Testület munkájáról a díjátadó előtt. Mint mondta, a 3 struktúra, ami a testület új rendszerében jelen van, megjelenik a Dr. Csada László-díjban is. Az egyesületek ugyanis ma már kiemelt szerepet kapnak a testület rendszerében, így a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület is, amely biztosítja, hogy ne hatósági kötelezettség legyen a fogyasztóvédelem, hanem valódi segítséget nyújtson. Hozzátette, az iparkamara az, ami működteti a békéltető testületet, és ami biztosíték arra, hogy a fogyasztói jogokat érvényesíteni tudjuk, míg a rendszer harmadik szereplője a kormányhivatal, amely hatósági jogkörrel rendelkezik, így szankcionálni is tud, de arra törekszenek, hogy erre ne kerüljön sor.

Az ünnepségen részt vett Pintér István, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke is, aki többek közt arról beszélt, hogy a hatóság januárban kezdte meg a működését, legfőbb céljuk pedig a magyar családok védelme, a fogyasztók és a vállalkozások közötti piaci egyensúly biztosítása a piac két szegmense között. Mint kiderült, víziójuk, hogy a 21. századi megváltozott jogviszonyokat azonos szempontrendszer mentén, azonos elvek alkalmazásával vizsgálják, és szükséges esetben beavatkozzanak a magyar családok védelme érdekében. Petrik Sándor is üdvözölte a díjazottakat, kitérve arra, hogy az egyesület, a kormányhivatal és az iparkamara munkatársai nap mint nap azért dolgoznak, hogy a fogyasztók védelme bitosított legyen és érvényesíteni tudják jogaikat. Közölte, az egyesület legfőbb célja a fogyasztók tájékoztatása, segítése és a fogyasztói tudatosság mélyítése, valamint a fogyasztói bizalom megteremtése elérhető fogyasztóvédelem biztosításával.

Galéria