CSMKIK Kézművességért Díj: Szőke Zoltán örömét leli a sütemények világában

A kamara küldöttgyűlésén tagozati Kézművességért Díjat kapott Szőke Zoltán cukrászmester, a hódmezővásárhelyi Szőke cukrászdák tulajdonosa. Felnőttként döntött úgy, hogy az eredeti szakmáját feladva inkább cukrász lesz. Hamar kiderült, valóban ez az ő útja.

– Szegeden érettségiztem, de egészen más területen. Vízügyes voltam – meséli Szőke Zoltán. – Érettségi után azonban már tudtam, hogy nem ez az én életutam. Azon a nyáron egyszer valahogy beugrott, hogy igazából cukrász szeretnék lenni. Közben egy cukrászképzésről szóló újsághirdetésbe is belebotlottam.

Iskola mellett dolgozott

– Vállalkozóként dolgozó szüleim biztattak, hogy ha ezt szeretném, akkor járjak utána, mi a feltétele a felvételnek. Kiderült, hogy csupán egy szakmai munkahelyre volt szükség. Ekkor még a rendszerváltozás előtti éveket írtuk. Két lehetőségem volt, vagy az akkor ébredező maszekvilágban, vagy az állami szektorban helyezkedem el. Ez utóbbit választottam. Az iskola mellett ott dolgoztam két évig, amíg be nem hívtak katonának. Abban a két évben egyébként eldőlt, hogy a cukrászat tényleg nekem való, sok örömet okozott – idézte fel emlékeit a mester.

Lépésről lépésre

Szőke Zoltán a katonaság után Szegeden, Z. Nagy Rozália cukrászdájában folytatta pályafutását. 

– Rózsika néni szárnyai alá kerültem. Az a két év fantasztikus tanulóidő volt. Utána Kistelekről érkezett egy megkeresés, hogy hozzunk létre egy cukrászdát. Az anyagi hátteret a felkérő biztosította, nekem pedig a szakmai rész volt a feladatom. Ez már a kilencvenes évek elejére esett. Sikeresen vettük az akadályokat, a cukrászda még ma is létezik, több lábon áll. Ezután a húgommal Szegeden, a Lomnici utcában két kis garázsból összehoztunk egy süteményboltot. Először mellékállásban dolgoztam ott, de amikor megnövekedtek a feladatok, akkor a kisteleki munkámat feladtam. 1996-ban jött a lehetőség Hódmezővásárhelyen a Kovács cukrászda átvételére. Húgommal egy évig dolgoztunk itt együtt, majd 1997-től egyedül vittem tovább az üzletet. A szegedi süteményboltunkat 2002-ben zártuk be. Attól az évtől kezdődően már csak Vásárhelyen működik Szőke cukrászda, méghozzá két üzletben – mondta.

Van utánpótlás

Szőke Zoltán a cukrászok gyakorlati képzéséből is kiveszi a részét. Évente 3-4 végzős növendékük van. A mester manapság inkább az üzleti teendőkkel foglalkozik, a műhelyben pedig nagylányának és nagyobbik fiának biztosít egyre nagyobb teret. Mindketten édesapjuk nyomdokaiba léptek. Legkisebb gyermeke pedig ősszel lesz középiskolás, informatika szakon tanul tovább. – Szeretném, hogy élvezzék a szakmai részt, szilárdítsák meg az alapokat. Ha ez jól sikerül, akkor biztosított lesz a cukrászda jövője. Meg kell, hogy mondjam, mindketten jó úton járnak – mondja nem kis büszkeséggel  a mester.