Az őstermelők adózása került terítékre a CSMKIK Számviteli Klubban

Alapjában változtatják meg az új adózási szabályok a családi gazdaságok és őstermelők életét, ezért is állt ez a téma a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Számviteli Klubjának első 2021-es rendezvényének középpontjában. Az ingyenes online programon több mint százan vettek részt, és kaptak tippeket, tanácsokat a változásokkal kapcsolatos kérdésekben.

Ficsor Mónika klubvezető elmondta, hogy a szakmai beszélgetésen Híres-Pestuka Gabriellával, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálati osztályvezetőjével igyekeztek tanácsokat adni, valamint  megválaszolni a résztvevő könyvelők, őstermelők, és családi gazdaságok felvetéseit. Hozzátette, az új jogszabályok és az SZJA-változás alapjaiban változtatja meg az említett szektorok szereplőinek adózását, ezért is volt ilyen nagy az érdeklődés a 2021. január 27-i program iránt.

A legtöbb kérdés a felhalmozott vagyonelemek mozgatásával összefüggésben merült fel, mivel ezeknek az adóra gyakorolt hatását nehéz kiszámolni. Emellett – az eddigiektől eltérően - mostantól a meglévő tagok kiválása is adózási eseményeket indít el. Szerinte a vállalkozásoknak emiatt nagyon sok esetben kell döntést hozniuk a különböző élethelyzetekkel összefüggésben. Ficsor Mónika kiemelte ugyanakkor, hogy az adózás változásához való alkalmazkodás a könyvelőknek sem lesz egyszerű, mert a mostantól életbe lépő gyakorlat eddig nem szerepelt a napi, rutinszerű feladataik között. Ezért döntöttek úgy, hogy - nagy hangsúlyt fektetve a tanácsadásra - a klub első féléves rendezvényein az őstermelők és a családi gazdaságok adózása tér majd vissza a programsorozat rendezvényein.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Számviteli Klubjának rendezvényeiről leghamarabb a gazdasági önkormányzat honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők. A legutóbbi program pedig a kamara YouTube csatornáján is visszanézhető.

AZ ELŐADÁS ITT NÉZHETŐ VISSZA