MKIK Emlékplakett: Takácsné Fekete Piroska szerint a kis cégek is megtalálhatják a helyüket a piacon

A kamarai mozgalomban végzett több éves kimagasló, példamutató tevékenységéért vehette át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Emlékplakettjét Takácsné Fekete Piroska a megye gazdasági önkormányzatának küldöttgyűlésén. A TÉT Szerszám Kft. ügyvezetője és tulajdonosa megalakulása óta vezeti a családi vállalkozást, remek csapatot alkotva férjével. Azt vallják, hogy a kis cégek is megtalálhatják a helyüket, képesek betölteni a piaci réseket.

A TÉT Szerszám Kft. 2000-ben alapították családi vállalkozásként, melynek üzleti alapját 1991-92-ben alapított egyéni vállalkozások adták. A cégen belül felhalmozott tudás és ismeretanyag azonban több évtizedes, a gépipari vállalkozás irányítása több mint ötven éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a szerszám- és készülékgyártás területén.

A cég egyedi igények szerint előállított sajtolószerszámok és készülékek gyártásával, termelő vállalkozások üzemfenntartásához, karbantartásához tartalék alkatrészek gyártásával, emellett neves tervező és mérnökirodák új fejlesztéseinek, elképzeléseinek megvalósításával foglalkozik. Emellett 1995-től egy nagyobb műanyagipari partnerük beszállítójaként lehetőséget kaptak az első magyar gyártású Suzuki egyes sajtolt fém alkatrészeinek gyártására, majd 2008-ban a Volvo, azt követően pedig a VW típusokhoz szállítottak néhány kisebb alkatrészt. Filozófiájuk, hogy a kis cégek is képesek piaci rést betölteni, megtalálni egyedi, kis gyártási kapacitást, ugyanakkor innovációt igénylő gazdasági lehetőségeket.

Új évezred, új vállalkozás

A cég alapját két egyéni vállalkozás adta, ezt követően alakultak át kft-vé 2000-ben, és vásárolták meg telephelyüket, ami mellett a mai napig kitartanak. – Igazi családi vállalkozás a miénk, öt fővel kezdtünk dolgozni. A költözés előtt ott volt a műhely a házunknál, de már alig fértünk el. Nagyon örültünk, amikor lehetőség nyílt rá, és megvehettük a telephelyünket, hogy itt végre lesz hely bőven, de gyakorlatilag mára ezt is kinőttük – emlékszik vissza a cég indulására Takácsné Fekete Piroska. – A költözés előtt azért volt néhány álmatlan éjszakánk: nem volt elég tőkénk a telep megvásárlásához, ezt végül hitelből oldottuk meg. Nem volt egyszerű időszak, építkeznünk is kellett az új helyen, de aztán sikerült túljutni ezen is. Egyébként az volt az egyetlen hitelünk, azóta sem vettünk fel újabbat, mindent önerőből fedeztünk – összegzett a cégvezető. E filozófiát követve az utóbbi években saját beruházásokból, minden egyéb kötött forrásoktól függetlenül építettek fel teljes körű szikraforgácsolási technológiát.

Törekednek arra is, hogy lépést tartsanak a technikai fejlődésnek köszönhető változásokkal, mind az alapanyagok, mind a technológiák terén. Arra azonban odafigyelnek, hogy a fejlődés ne veszélyeztesse a cég anyagi biztonságát, valamint megrendelőik kiszolgálására szükséges kapacitásukat.

Precizitás, pontosság, minőség

Az öt fővel indult vállalkozás később a technikai és technológiai fejlesztésekhez igazodva tizenhat főre növekedett. Ez a létszám is a cég vezetésének felelősségvállalását tükrözi, azaz egy átlátható, és a cél érdekében kézben tartható mértéket képvisel, vallja az ügyvezető. Az pedig, hogy ilyen hosszú ideje jelen vannak a piacon, annak köszönhető, hogy folyamatosan törekednek az ügyfelek megbízható és gyors kiszolgálására. – A precizitás és pontosság az első, a minőség számunkra elengedhetetlenül fontos. A szakmai oldalt a férjem viszi, én a gazdasági, pénzügyi és logisztikai feladatokat látom el a vállalkozásban, így jól kiegészítjük egymást. Én sokat vagyok úton, ezért bent keveset találkozunk, aztán este nyolc-kilenc körül érünk haza. A férjem, Tibor, szombat-vasárnap is bent van. Úgy vagyunk vele, amíg vagyunk, addig csináljuk – beszélt a cégről Takácsné Piroska.

Ritka a jó szakember

Mivel az egyedi gyártás a fő profiljuk, ezért nem gondolkodnak robotizációban, de tapasztalt, jó szakemberre annál nagyobb szükség lenne a szakmában. – Teljesen egyedi gyártású alkatrészekkel, szerszámokkal foglalkozunk, ezért nem várható nálunk, hogy robotokkal dolgozzunk. Képzett, jó szakemberre van szükségünk, de azt nehéz találni. Húsz éven keresztül gyakorlatilag nem volt képzés, a szakmában a negyven éves már fiatalnak számít. Jó lenne, ha lenne utánpótlás, de mi kicsik vagyunk ahhoz, hogy képzési helyként működjünk – beszélt a szakképzés helyzetéről a cégvezető.

Közelmúlt és jövő

Az elmúlt időszakra visszatekintve Takácsné Piroska elmondta, ahogy a gazdasági válság idején nem kellett dolgozót elküldeniük, most, a koronavírus járvány ideje alatt sem. – Egy pillanatra leállt minden a járványhelyzet alatt, de aztán tudtunk tovább dolgozni. Azon is gondolkodtunk, hogy előre hozzuk az augusztusi két hetes leállásunkat, de végül erre sem volt szükség, volt időnk előre dolgozni, racionalizálni. Attól azonban tartunk, hogy a helyzet komolyan érinti majd a gazdaságot. A cégünkre nézve reménykedőek vagyunk, vannak megrendeléseink a papíriparból, az élelmiszeriparból. Márciusban rosszabbra számítottunk, de úgy néz ki, ez az év sem lesz gyengébb, mint a tavalyi. A jövőre nézve úgy látjuk, hogy egyre feljövőben vannak az elektromos autók, ez szerintünk át fogja majd rendezni a piacot – tekintett előre is Takácsné Fekete Piroska.

M. A.