A kamara rövid gazdasági hírei - 2023.05.09.

Történelmi csúcsra ugrott márciusban a magyar exportvolumen

Történelmi csúcsra ugrott márciusban a magyar exportvolumen, miközben az importunk mérsékelten nőtt. Márciusban az export euróban számított értéke 16,5, az importé 2,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A külkereskedelmi többlet 899 millió euró volt, 1,718 milliárd euróval javult – jelentette ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Márciusban a kivitel értéke 14,111 milliárd eurót, a behozatalé 13,212 milliárd eurót tett ki. A kivitel 78, a behozatal 69 százalékát Magyarország az EU tagállamaival bonyolította le – közölte a KSH.

 Élesedik a kormány árösszehasonlító rendszere

Július 1-től, a kötelező akciózással párhuzamosan startol el a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal által életre hívott árfigyelő rendszer. A kabinet a legnagyobb láncok árainak összehasonlítását tette kötelezővé, így 60 termék esetében láthatják a fogyasztók, hogy hol és mekkorák a törzsárak - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. A március óta a minisztériummal közösen kialakított rendszer azokra a kereskedőkre vonatkozó adatokat tartalmaz majd, akiknek nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. Ez lényegében a legnagyobb hazai láncokat jelenti majd – olvasható a közleményben.

Nőtt a külföldi munkavállalók száma Magyarországon

Már több mint 80 ezer külföldi állampolgárságú alkalmazott dolgozik Magyarországon. Új trend, hogy egyre nagyobb az EU-n kívüli munkavállalók aránya. Ez annak köszönhető, hogy számos unión kívüli országból könnyebbé vált munkaerőt behozni. 2022-ben az előző évihez képest a külföldi állampolgárságú alkalmazottak száma hazánkban 14%-kal, 81 ezer főre nőtt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából. A növekedéshez a legnagyobb mértékben az ukrán munkavállalók járultak hozzá, akik egy év alatt 5200 fővel, 24%-kal lettek többen, összefüggésében a háború hatásaival.

Újabb hatalmas kínai akkumulátorgyár jön Debrecenbe

A kínai EVE Energy akkumulátor gyártó 400 milliárd forintos beruházást hajt végre Debrecenben, hogy az ott épülő BMW-gyár felfutó akkumulátor igényét kielégítse – jelentette be a hajdú-bihari megyeszékhelyen Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházással több mint ezer új munkahely jön létre. A magyar állam a befektetéshez 14 milliárd forint készpénzes vissza nem térítendő támogatást biztosít.