Négy városban szervez pályaorientációs táborokat a HSZC és a kamara

Négy városban szervez közösen nyári pályaorientációs táborokat a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK). A június végén induló programokra Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon várják majd a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokat. A résztvevők üzemlátogatásokon, informatikai foglalkozásokon, illetve színes, interaktív programokon vehetnek részt június 21. és augusztus 27. között.

Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja a két szervezet közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szakképzési centrum már tavaly is szervezett hasonló táborokat, most azonban a megyei gazdasági önkormányzat is bekapcsolódott a munkába. Az együttműködésnek köszönhetően mintegy 200 fiatalnak tudnak egyhetes táborokat biztosítani összesen 9 intézményben. Ráadásul a kamara támogatásának köszönhetően a részvételi díj a felére csökken, így a táborok zöme 6-8 ezer forintos részvételi díjjal lesz látogatható, de lesznek ennél költségesebb, tartalma miatt valamelyest drágább turnusok is.

A gyerekek eredményes pályaválasztásán túl a táborok célja, hogy segítsék azokat a szülőket, akik már eddig is nehezen tudták megoldani a gyermekek nyári felügyeletét. A gyerekek 46 olyan szakmát ismerhetnek meg testközelből, melyeket a szakképzési centrum intézményeiben sajátíthatnak el - tette hozzá a HSZC kancellárja. A diákok az informatikával, robotikával és digitalizációval kapcsolatos ismeretek mellett olyan klasszikus szakmákba kóstolhatnak bele mint az asztalos, vagy éppen a szakács szakma.

Dr. Kőkuti Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, hogy már hosszú évekre tekint vissza a vásárhelyi szakképzési centrum és a kamara együttműködése, a táborok szervezése pedig egy újabb lépcsőfokot jelent a közös munkában. A gazdasági önkormányzatnál úgy tapasztalja, hogy a megye vállalkozásainak továbbra is nagy kihívást jelent a jól képzett szakemberek hiánya, ezen a helyzeten változtatnának a pályaorientációs tevékenységükkel, mely kiemelt feladat a CSMKIK-en belül.

A megyei kamara vezetője kifejtette, hogy a jelen és a jövő szakmáit a középpontba helyezve a legújabb technológiák, a robotika és a digitalizáció témáját szem előtt tartva kell bevonni a fiatalokat a munkába, mivel csak a legújabb ipari megoldások alkalmazásával lehet növelni a cégeknél így lehet minél nagyobb hozzáadott értéket előállítania, mely hosszútávon a térség gazdasági növekedésének a kulcsa. Ezért tartja fontosnak, hogy a 13 közösen szervezett táborból 4 az informatika témakörére épül. Dr. Kőkuti Attila beszélt arról is, hogy amennyiben a járványhelyzet megengedi, akkor a gyerekek a szakmai foglalkozások mellett kirándulásokon, szabadidős programjokon is részt vehetnek majd.

A táborok részletei a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum weboldalán, valamint az érintett iskolák weblapjain, Facebook- és Instagram-oldalain is elérhetők.