Együtt gondolkodásra és kapcsolatépítésre hívtuk a női vállalkozókat

Mintegy 30 megyei vállalkozó és vezető vett részt a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klubja, valamint az Enterprise Europe Network Szeged (EEN) üzletasszony találkozóján szeptember 8-án. A vállalkozónők amellett, hogy bemutathatták cégüket, az őket érintő legnagyobb kihívásokról is tanácskoztak az eseményen. Az I. Üzletasszony Találkozó résztvevői igencsak sokszínűek voltak: mások mellett étterem tulajdonos, dekoros cég vezetője, weboldal-tervező, gyógyszertár tulajdonos, virtuális asszisztenciával foglalkozó vállalkozó, és festőüzem tulajdonosa is részt vett az eseményen.

A mostani programot hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a kamara és az EEN Szeged. A minden vezetőnő számára nyitott program szereplőit a jövőben szívesen látják a 2015-ben alakult kamarai Női Vezetői Klubban is – mondta a klubot vezető Novákné Halász Anna. Tőle azt is megtudhattuk, hogy egyebek mellett a marketing, a munkaerőhiány, a szervezetfejlesztés és az üzleti kapcsolatok kiépítése és a megújulás is kihívásként merült fel a találkozón.

Hozzátette, az elmúlt 6 évben aktívan működő klub célja, hogy hatékonyan segítsék a Csongrád-Csanád megyei vállalkozónőket és vezetőket. A találkozón felmerült problémákat beépítik a további szakmai munkába, így egy-egy jövőbeli közös programon több most megjelenő témával találkozhatnak majd a klubtagok.

Érdekesség, hogy a kamara Női Vezetői Klubjának mostani rendezvényére férfi vállalkozók is szívesen ellátogattak volna. Nekik azonban erre a november 4-i vállalkozói napon lesz lehetőségük, ahol a női és a férfi vezetők is egyaránt jelen lehetnek és építhetik üzleti kapcsolataikat.

Galéria