7+1 lépés az új fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfeleléshez

Kamaránk Kereskedelmi Tagozata március 3-i ülésén Dr. Hajnal Zsoltot, a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda szakmai vezetőjét, és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnökét kérte fel, hogy mutassa be az idén januártól hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok vállalkozásokat érintő vonatkozásait. Prezentációja IDE kattintva elérhető, melyben a változások részletei, és a pontos vállalkozói kötelezettségek megismerhetőek.

1. Ellenőrizni a termékek listáját.
Új termékkörökre is vonatkoznak már a jótállás szabályai, ezért a vállalkozások szélesebb körének kell figyelembe venni a jótállás szabályait.

2. Átnézni, és javítani a tájékoztatókban a szavatosságra és jótállásra vonatkozó feltételeket.
Minden olyan felületet érdemes ellenőrizni, ahol a fogyasztó informálódhat, beleértve az üzletben elérhető, és a honlapon vagy más online felületen közzétett tájékoztatót is.

3. Frissíteni az alkalmazott iratmintákat.
Minden olyan iratmintát aktualizálni szükséges, ahol hivatkoznak a szavatosság és jótállás szabályaira.

4. Hozzáigazítani az önkéntes vállalásokat a megváltozott szabályokhoz.
Ez különösen a jótállás alá eső termékek esetében lényeges, mivel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha például a 3 éves jótállás önkéntes vállalásként kerül kommunikálásra, miközben jogszabályi előírás alapján kell biztosítani.

5. Módosítani a reklamációs folyamat során használt iratmintákat.
Fontos, hogy a reklamáció során az iratminták ne tartalmazzanak elévült információt, valamint, hogy a reklamáció során a fogyasztóval kapcsolatba kerülő munkatársak pontos tájékoztatást adjanak.

6. Kapcsolatot kialakítani a forgalmazott termékek szakszervizeivel.
Mivel az új szabályok a szakszervizek számára is írnak elő kötelezettséget, és betartandó határidőket, így szükség van a folyamatos kapcsolattartásra. A szakszerviz a kiskereskedőt köteles tájékoztatni a javítással kapcsolatban, míg a vállalkozás a fogyasztó felé tartozik tájékoztatási kötelezettséggel.

7. Módosítani a jótállási jegyek tartalmát és átadásának formáját.
Lehetőség van már elektronikus jótállási jegy használatára, azonban aláírást tartalmaznia kell ennek a formátumnak is. A rövid határidők miatt érdemes hozzájárulást kérni az emailes kapcsolattartáshoz.

+1 Felkészülni az ellenőrzésre
A hatóság ellenőrzési jogköre bővült, így már nem csak a jegyzőkönyvet ellenőrzik a kiskereskedőknél. Mi az, amit ellenőrizhetnek?

  • A jótállási jegy szabályos kiállítását, tartalmát, formáját, átadását,
  • a jegyzőkönyvet,
  • a kötelező tájékoztatást az üzletben, honlapon, vagy akár a levelezésben,
  • a szakvélemény tartalmi elemeit,
  • a jótállás esetében a fogyasztói igényeknek való megfelelést, a határidők betartását,
  • és a javítószerviz tájékoztatási kötelezettségét.