60. Közgazdász-vándorgyűlés Szegeden

Az idén 128 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 2022. szeptember 22–23-án Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában szervezi meg a 60. Közgazdász-vándorgyűlést. A szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 800–900 kárpátmedencei magyar közgazdászt várnak a szervezők. Szeged városa legutóbb 2010-ben adott otthont a közgazdász-vándorgyűlésnek.

Az idei, kétnapos konferencia plenáris előadói között már megerősítette részvételét Matolcsy György jegybankelnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnökvezérigazgatója és Laurent Maurin, az Európai Beruházási Bank vezető közgazdásza is.

A nyitó és a záró plenáris ülésen felül a közgazdász-vándorgyűlés több tematikus szekcióban tárgyalja majd a poszt-covid időszak, a háború és az energiaválság okozta gazdasági kihívásokat. A két nap alatt öt teremben párhuzamosan zajlanak majd a szekcióülések a makrogazdaság és az államháztartás, a pénz- és tőkepiacok, a vállalati versenyképesség és innováció, valamint a humán tőke és az európai integráció témakörében.

A szekciókban szó esik majd a kiberbiztonságról, az élelmiszer-ellátás biztonságáról, az államháztartás vagy éppen a logisztikai ágazat helyzetéről, a digitalizációról, a vállalati innováció irányairól, a platformgazdaságban rejlő lehetőségekről, a munkaerőpiac egyenlőtlenségeiről – a sportközgazdasági szekcióban pedig két olimpiai bajnokkal is találkozhatnak majd az érdeklődők.

A szekciók előadói között ott lesznek a pénz- és tőkepiacon meghatározó vállalatok, bankok, pénzintézetek, a hazai üzleti élet első számú vezetői, neves gazdaságkutatók, elemzők, a Magyar Nemzeti Bank és a különböző minisztériumok felsővezetői egyaránt. A vállalati versenyképesség és innováció szekció szeptember 23-ai kerekasztal-beszélgetésében részt vesz Kamaránk elnöke, a Tornádó International Kft. ügyvezetője, Dr. Kőkuti Attila, és kamaránk egy másik tagja, a HK-Ceram Kft. ügyvezetője, Sebők-Papp Imre is. A beszélgetés témája "a vállalati innováció a gazdasági válság perspektívájában" lesz.

A 60. Közgazdász-vándorgyűlés folyamatosan bővülő, részletes programja, valamint regisztrációs linkje megtalálható a https://kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu oldalon.

Szerző: CSMKIK
2022.08.22.