6. Nemzetközi dísznövény és tájépítészeti szakkiállítás

2021. február 15-17. között kerül sor Milánóban a 6. Nemzetközi Dísznövény és Tájépítészeti Szakkiállításra, amely a következő 9 különválasztott területre tagozódik: tájépítészet, dekorációk, gépek, sportipar, garden center újdonságai, faterelés– és ápolás, építészet és urban green management, virágvázák valamint kültéri bútorok.

Anemzetközi szakkiállításra több mint 700 vállalat igazolta vissza részvételét. „A vállalatok mellénk álltak, mert létszükségletük, hogy a vevőikkel találkozzanak. Drukkolnak a Myplantnek, és mi is nekik. Közös az akaratunk, hogy újrakezdjünk” – mondta a vásár igazgatósága.

A szervezők  ezekben a hónapokban azon dolgoztak (a korábbi 2020-as rendezvény elhalasztása mellett), hogy a pavilonok mindenben megfeleljenek a biztonsági protokollnak, a távolságtartást betartva. A vásárt így a 11., 13. és 15. Pavilonokban, összesen 54ezer m2-en helyezték el, szélesebb helyet biztosítva az étkezési pontoknál is. A beléptetési rendszert is átszervezték, szükségszerüen hőmérséklet érzékelőkkel láttak el minden bejáratot, és a gondoskodtak a felületek programozott fertőtlenítéséről.

A frissített kiállítói lista itt található: https://myplantgarden.com/espositori-2021/

A nagykereskedők és importőrök látogatását egy külön projekt segíti: kérjük jelezzék emailben látogatói szándékukat: ingyen belépőhöz szükséges kódot tudok megküldeni.

Bővebb információk:
Gönczy Zsuzsa
My Plant & Garden magyarorszàgi kèpviselője

Szerző: Baksa-Pataki Csilla
2020.10.20.