Küldetésünk


A vármegyénk gazdálkodó szervezeteinek legnagyobb társadalmi közösségeként célunk lendületben tartani a jövőnkről való tudatos gondolkodást. Hiszünk abban, hogy a napi gazdasági problémákon túlmutató üzleti gondolatok megosztása segíti a tagvállalkozások hosszútávú fennmaradását és hatékony működését. Az általunk szervezett szakmai vitákon, rendezvényeken, programokon keresztül nem csak beszélünk, de alakítjuk a jövőnket.

Hat héten keresztül várjuk az 5-8. osztályos fiatalokat ingyenes robotika szakkörünkre. Jelentkezni május 6-ig lehet.


Az ÉVOSZ, az MKIK, a CSKIK, valamint az iConSoft Kft. együttműködve a Vállalkozásfejlesztési Program keretében az építőiparban dolgozó tervező és kivitelező szakemberek számára 2024 májusában Szegeden „Digitalizáció az építőiparban” címmel három különböző témakörben workshopokat szervez.


A legnagyobb hazai tőkebefektető lett Kína a BYD Szegedre érkezésével

Férfi résztvevői is voltak a Női Vezetői Klubunk áprilisi eseményének, hiszen sokakat érdekelt az, hogy milyen ország áll a Szegeden építkező BYD mögött. Zoltai Alexandra, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának Kelet-Ázsia szakértője volt kamaránk vendége.


Kalandra hív a kamara – Általános iskolások jelentkezését várjuk

Idén nyáron is robotika táborokat szervez kamaránk az alsó és felső tagozatos diákoknak. Ezúttal júliusban várjuk a fiatalokat a kamara székházában.


Elismert fodrászoktól tanulhattak a vállalkozók és a diákok

Csaknem százan voltak kíváncsiak a TalentCafé Szakmai Napjára, melyet a Talent Academy szervezett meg április 8-án kamaránk székházában a Kézműipari Tagozatunk támogatásával.


EEN

Díjkedvezmény az európai szabadalmi bejelentések terén

Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) bejelentette, hogy 2024. április 1-jétől mikroszervezetek számára egy speciális díjkedvezmény lép életbe az európai szabadalmi bejelentések terén. Az új döntés értelmében az igénylők 30%-os díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből, akár európ [...]


EEN

Uniós villamosenergia-piaci reform

Az Európai Parlament elfogadta az uniós villamosenergia-piac reformját, amely stabilabbá, megfizethetőbbé és fenntarthatóbbá teszi az uniós villamosenergia-piacot.


Ők is önkéntes kamarai tagjaink


Naturtex
Pick
Continental
vall-ker
Givaudan
Ferroep
Guttler
Legrand