Már a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamaránál is elérhetőek a Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciói rendkívül alacsony, teljes futamidő alatt fix 5%-os nettó kamatozású hitelek. További információért és időpont egyeztetésért hívja kollégáinkat a lenti elérhetőségeinken!

A konstrukciók célja azonnali likviditási források biztosítása, segítség a normál üzletmenet visszaállításához és a jövőbeli növekedés lehetőségét megalapozó beruházások megvalósításához.

 



Megjelent a Magyar Közlöny 2024. évi 40. számában a Kormány 1084/2024. (IV. 3.) Korm. határozata, miszerint 300 milliárd forinttal emelkedik a Széchenyi Kártya Program kötelezettségvállalási kerete. A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését, amely jelenleg is rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára.

A kormány jelenlegi döntésének értelmében a Széchenyi Kártya Program keretében adható támogatások nyújtására vállalható kötelezettségek felső korlátját további 300 milliárd forinttal, összességében 1.700 milliárd forintra növeli, az alábbi konstrukciók igénybevétele esetén:

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül Széchenyi Turisztikai Hitel; Széchenyi Likviditási Hitel; Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel; Széchenyi Lízing; Széchenyi Mikrohitel; Széchenyi Kártya Klasszik (újonnan nem igényelhető)

A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya Max Plusz Programban 2024. március 31-ig csaknem 65 ezer hitelkérelem került befogadásra, mintegy 2.600 milliárd forint értékben, melyből a leszerződött hitelek állománya 1.600 milliárd forintot tesz ki.

 

       

       

       

 

 

 

Hol igényelheti a konstrukciókat?

Kamarai Székház

6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.

Ügyintézők:

Horváth-Triznyai Ágnes 

Molnár Katalin 

Telefon: 62/554-264

E-mail: szkartya@cskik.hu

Ügyfélfogadási idő:

Az igénylések leadására előre egyeztetett időpontban van lehetőség!

Hódmezővásárhelyi Kamarai Iroda

6800 Hódmezővásárhely, Lánc u. 7.

Ügyintéző:

Tóth Szabina

Telefon: 30/602-9853

E-mail: hmvhely@cskik.hu

Ügyfélfogadási idő:

Az igénylések leadására előre egyeztetett időpontban van lehetőség!

Szentesi Kamarai Iroda

6600 Szentes, Budai Nagy Antal u. 6.

Ügyintéző:

Sülyös Edit

Telefon: 30/388-7429

Helgert Adrienn

Telefon: 30/402-0578

E-mail: szentes@cskik.hu

Ügyfélfogadási idő:

Az igénylések leadására előre egyeztetett időpontban van lehetőség!



Makói Kamarai Iroda

6900 Makó, Deák Ferenc u. 29. fsz. 7. (bejárat a Pulitzer sétány felől)

Ügyintéző:

Viseráczki-Molnár Krisztina

Telefon: 30/534-0821

E-mail: mako@cskik.hu

Ügyfélfogadási idő:

Az igénylések leadására előre egyeztetett időpontban van lehetőség!