Online ügyintézési lehetőség a gyakorlati képzők számára

Online ügyintézési lehetőség a gyakorlati képzők számára 2019-09-05T11:01:21+00:00

A tanulószerződés rendszerének széleskörű elterjedése szükségessé tette, hogy olyan kamarai nyilvántartási rendszert alakítsunk ki, amely online ügyintézésre is alkalmas. A korábbi gyakorlat szerint a területi kamarák tanácsadói a megkötést megelőzően ellenőrizték a feltüntetett adatokat, pótoltatták a hiányosságokat. Adott esetben a szerződések javítása és ismételt megküldése több nappal is megnövelhette az ügyintézési időt.

A gyakorlati képzéssel foglalkozó szervezetek számára lehetővé tette az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, hogy elektronikus úton is kezdeményezhessék a tanulószerződések megkötését, illetve hogy a hatályban lévő tanulószerződéseiket módosítani, javítani tudják. A második szakképesítés 2015-ös ingyenessé válása azt eredményezte, hogy már a felnőttoktatásban is egyre nagyobb számban kötnek tanulószerződést. Számos olyan vállalkozás kapcsolódott be a képzésbe, amely ugyan korábban nem foglalkozott gyakorlati képzéssel, de a jogszabályi változások következtében lehetőség adódott, hogy a tevékenységi körét ilyen irányba bővítse. A fejlesztés célja az volt, hogy a szerződéskötés során a leginkább érintett szereplőt, azaz a gyakorlati képzőt bevonjuk a folyamatba, így önállóan intézheti a tanulókkal kapcsolatos adminisztrációt. A kamarai tanácsadói hálózat továbbra is segíti a szerződéskötést, de az online alapú ügyintézés a korábbiakhoz képest sokkal gördülékenyebben működő rendszer.

A www.isziir.hu weboldalon a gyakorlati képzők maguk kezelhetik a saját tanulószerződéseiket. Kitölthetik a nyomtatványokat, szükség esetén pedig javíthatják, módosíthatják az adatokat. A rendszer nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy csak a helyes adatok kerüljenek rögzítésre. Már a bevitel során korlátozza a felvihető adatok körét, amivel eleve számos, korábbi hiba kiszűrhető. Figyelmeztet az esetleges hiányosságokra.  A felvitt információk alapján vizsgálja, hogy megköthető-e a szerződés. További fejlesztések során lehetőséget biztosítottunk arra, hogy az iskolák is be léphessenek a folyamatba.

Vannak olyan adatok, például a különböző alkalmassági vizsgálatok, korábbi tanulmányokra vonatkozó információk, amelyeket az iskola tud a legnagyobb pontossággal megadni. Ha a gyakorlati képző és az iskola is kitöltötte a megfelelő adatokat, a rendszer automatikus értesítést küld az illetékes kamarának, hogy megkezdődhet az ellenőrzés. Amennyiben mindent rendben találnak, értesítik a szervezetet, hogy kinyomtathatja a szerződéseket. Ezt ugyan még be kell küldeni a kamarának, de ez az előzetes ellenőrzésen átesett dokumentum már hibamentes és teljes. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz szükség további hiánypótlásra vagy javításra. Így az ügyintézés ideje akár napokkal, de számos esetben hetekkel is csökkenhet. A rendszer tulajdonképpen a szervezet saját szerződés nyilvántartójaként működik, számos szempont szerint kereshet, listázhat a felrögzített adatokban. Ennek segítségével lehetőség nyílik a tanulók nyomon követésére is.

A rendszer használatához a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamaránál kell jelentkezni, ahol a szervezetek felhasználói jogosultságot kapnak. A megadott felhasználói névvel ezután már egyszerűen beléphetnek a nyilvántartói felületre. A tanulószerződések kitöltésén felül még egy fontos jogosultsággal rendelkeznek: a rendszerben nyilvántartott saját adataikat is maguk kezelhetik. Ezáltal az adatbázisban mindig a legfrissebb adatokkal szerepelnek. Változás esetén pedig azonnal az aktuális adat jelenik meg a rendszerben, nem vesz még plusz időt igénybe a kiértesítés és a módosítások átvezetése. A rendszer használatával kapcsolatban a területi kamarák szakképzéssel foglalkozó munkatársai készséggel adnak felvilágosítást.