Megkezdődött a Robotika Éve a kamaránál

CSMKIK, Főhír

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége januári ülésén a Robotika Évének nyilvánította 2019-et. Ennek nyitórendezvényére március 27-én került sor Szegeden, a Kamarai Székházban, ahol a vállalkozások mellett az oktatás képviselőit várták közös gondolkodásra. A több mint 50 fő részvételével megtartott eseményen Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője tartott előadást a robotizációval és az automatizációval összefüggő feladatokról, és azok kihívásairól.

Bevezetőjében Kőkuti Attila, a gazdasági önkormányzat alelnöke kiemelte, hogy nem lehet sikeres az a cég, amelyik a következő 10 évben nem fejleszt, nem modernizál a robotizáció területén. Mindezt a kamara az általa megalkotott gazdasági jövőképben is alapvetésként fektette le. Hozzátette: ezért próbálnak a témában olyan szemléletformáló rendezvényeket szervezni, amellyel elősegítik a modernizációt, és ezáltal a termelékenység növekedését a cégeknél.

A gazdaság sikerességének kulcsa a robotizációhoz való alkalmazkodó képesség növelése, illetve az erre épülő termelékenység fokozása, melynek elérésében az oktatásnak, a civilszervezeteknek, a kamaráknak épp olyan fontos szerepe van, mint a munkavállalóknak és a munkáltatóknak – hangsúlyozta előadásában Horváth Ádám. A Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője szerint újfajta munkakörök jelennek meg. A monoton fizikai, és a bonyolult szellemi feladatokat is gépek vehetik át.

Horváth Ádám kiemelte, az oktatás legnagyobb kihívása, hogy új módszerekkel, a korábbiaknál sokkal önállóbb gondolkodásra sarkallják a fiatalokat, hogy ők a jövőben algoritmusok kezelésében, és az IT nyelvezetében is eligazodjanak, illetve képesek legyenek a napjainkban elérhető információk hatékony, kritikai szűrésére, értelmezésére, ellenőrzésére. Az ilyen szemléletű pedagógiára való átállás évente akár 70 milliárdos többletforrást igényel az államtól, de ez eltörpül a lemaradás okozta veszteségek mellett – zárta mondandóját a szakértő.

Az esemény végén a résztvevők kötetlen beszélgetésen vitatták meg a hallottakat. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben az évben további rendezvényeket szervez a témában. 

2019-04-05T11:28:05+00:00