Üdvözöljük a

Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Cikkek

Megkezdődtek a szakmai tanulmányi versenyek a megyében

2018. 01. 11. 14:00

Megkezdődtek a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői Csongrád megyében. A megmérettetésen a megye szinte minden szakképző iskolája képviselteti majd magát, az előzetes jelentkezések alapján 34 szakmában 432 tanulót vár a megyei versenyt szervező Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Ez a szám egyébként több mint 30 százalékos emelkedést jelent a tavalyi versenyzők számához képest, amelynek az elnyerhető vizsgamentesség lehet az egyik fő mozgatórugója.

Újragondolt gazdasági jövőkép – újragondolt szakképzési koncepció

2017. 12. 20. 11:51

Változásokkal jellemezhető világban élünk, ez alól nem tekinthető kivételnek a szakképzés sem. Sokszor, sokféle szinten és fórumon fogalmazódik meg, hogy a szakmai képzést a munkaerő-piaci igények alapján kell megszervezni. Ezek az igények egyre több szakmában hiányhelyzetet jeleznek már most is. A kérdés az, hogy a gazdaság és a szakképzés összefüggését, kölcsönhatását – ha fel akarunk készülni az egyre gyorsuló technikai-technológiai kihívásokra, - milyen időtávban kell végiggondolni. Jellemzően a közoktatásban zajló folyamatok, a rendre megjelenő jogszabályváltozások rövidtávú tervezést tesznek lehetővé. 

Mintegy 6500-an vettek részt idei pályaválasztási programokon

2017. 12. 20. 11:31

Az őszi pályaválasztási időszak az IH Rendezvényközpontban megrendezett Pályaválasztási Vásárral és  a  Szent-Györgyi Albert  Agórában rendezett családi pályaválasztási kiállítással zárult. A két kiállítást a Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezte, de kamaránk kiállítóként mindhárom napon részt vett - itt mutattuk be legújabb pályaorientációs kiadványunkat, a Szakmasorolót. 

Változnak az egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények

2017. 12. 19. 09:17

JogszabályváltozásA Magyar Közlöny 2017. évi 214. számában megjelent az egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló 2017. évi CXCII. törvény, mely sok újdonságot hordoz.

2018-ban is várjuk jelentkezésüket mesterképzéseinkre

2017. 12. 18. 14:05

Kamaránk ismét várja a jelentkezéseket azokra a szakmákra, melyekre rendeletben írták elő a mestervizsga-követelményeket.

Szabolcs Kupa 2018

2017. 12. 05. 14:48

Szabolcs kupaA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakmai Tagozatai tisztelettel tájékoztatják Önöket, hogy ismét megrendezésre kerül a

 

„SZABOLCS KUPA 2018"  XVI. Fodrász, Kozmetikus, Műkörömépítő, Műkörömdíszítő  Felnőtt és Tanuló Verseny és Work Shop.

Szakmai támogatói felhívás a EuroSkills Budapest 2018 versenyzőinek támogatására

2017. 11. 24. 13:20

ES 2018A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felhívást tesz közzé gazdálkodó szervezetek, társadalmi szervezetek, oktatási- és képzőintézmények számára a EuroSkills Budapest 2018 Európa-bajnokságon induló fiatal magyar szakemberek szakmai támogatására, a versenyzők felkészítésére és kiválasztására.

 

 

Üzemlátogatások a pályaválasztás megkönnyítéséhez - Diákok a makói Váll-Kernél

2017. 11. 23. 16:17

Október első munkanapján vette kezdetét Csongrád Megyében a Kormányhivatal, valamint a kereskedelmi és iparkamara által közösen szervezett üzemlátogatások sorozata. A makói térségben elsőként október 5-én a Váll-Ker Kft.-nél volt az üzemlátogatás, ahova négy Makó környéki kistelepülés iskolájából 17 diák érkezett. 

A szakképzési hozzájárulás elszámolásának lehetőségei - letölthető előadás anyag

2017. 11. 22. 12:19

2017.november 21-én Hódmezővásárhelyen, 2017. november 22-én Szegeden hallgathatták meg az érdeklődők a gyakorlati képzés költségeinek elszámolási lehetőségeit Tímárné Staberecz Teréz, a Kamarai Tanácsadói Hálózat szakértőjének előadásában.

Az előadás letölthető anyagát a csatolt állományokban tudják megtekinteni.

Több mint 800 diák a pályaorientációs napon

2017. 10. 12. 16:00

Idén Hódmezővásárhelyen, a Fekete Sasban tartotta meg Pályaorientációs Napját kamaránk. A csütörtöki eseményre több mint 800 pályaválasztás előtt álló általános iskolás diák érkezett a megye több településéről. 

Tanévkezdés a szakképzésben résztvevő cégek szemével

2017. 09. 27. 13:04


Nem csak az iskolásoknak csöngettek be szeptember 1-jével: az új tanév ugyanis sok változást hozott a szakképzésben. Módosultak a jogszabályi hátterek, és intézményi változások is történtek. 

Tanévkezdés az új iskolaszerkezetben

2017. 09. 27. 12:52

A Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság kibővített ülést tartott 2017. szeptember 5-én. A bizottsági munka kiemelten fontos eleme, a szakmaszerkezeti javaslatok előkészítése, az erre vonatkozó információgyűjtés folyamatosan zajlik. Ezért is volt a bizottság részére informatív napirendi pont a szakképző iskolák képzési kínálatának áttekintése a megye intézményfenntartói szerkezetének átalakulásával. 

Felkészültek a képzőhely-ellenőrök

2017. 07. 13. 01:00

Tovább bővült a képzőhelyek ellenőrzésébe ténylegesen is bekapcsolódó, illetve felkészültségük alapján bevonható kamarai szakértők létszáma. Ennek legnagyobb előnye, hogy a gyakorlati képzőhelyek szakmai alkalmasságának megítélése, a kamarai nyilvántartási feladatok ellátása időben és minőségben is megfelelhet a jogszabályi előírásoknak.

Megszűnnek a tanulószerződések a 9. évfolyam végén

2017. 07. 12. 10:56

2016. szeptember 1-jétől változás állt be a főtevékenységként gyakorlati képzést folytató cégek képzési tevékenységében, így az általuk a kilencedik évfolyamon kötött tanulószerződések automatikusan megszűnésre kerülnek a kilencedik évfolyam tanévének végén.

Emelkedett az alapnormatíva összege

2017. 07. 05. 15:53

JogszabályváltozásA Magyar Közlöny 98. számában jelent meg Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló törvény módosítása. 2017. VI. 29-i hatállyal módosította a 2017. január 1-jétől 2017. december 31-éig érvényes alapnormatíva összegét, mely már 480 000 forint/fő/év.  (Megállapította: 2017. évi LXXXVI. törvény 8. §-a) A változás az összes olyan vállalkozást érinti, amely részt vesz a tanulók gyakorlati képzésében. 

 

Gyakornoki programról szerveztek fórumot a térségi vállalkozásoknak Hódmezővásárhelyen

2017. 06. 30. 13:39

 Egy újabb GINOP-os pályázattal (GINOP 5.2.4.16) kapcsolatosan tartottak vállalkozói fórumot a kamaránk hódmezővásárhelyi kirendeltségén.

Tanulók foglalkoztatásával összefüggő tanácsok a gazdálkodó szervezetek számára

2017. 06. 02. 11:14

A Kamarai Futár előző, áprilisi számában megjelent írásunk, amely a gazdálkodó szervezetek számára szolgált tanácsokkal a tanév végi tudnivalókról. Az alábbiakban – előző írásunkat folytatva – szeretnénk kitérni arra, hogy mire kell figyelni, illetve mit kell garantálni a tanuló részére. 

Véget ért az idei szintvizsga időszak

2017. 06. 01. 09:53

Az idei évben 603 vizsgázó mérettetett meg a tavaszi szintvizsga időszakban.  Ők azok, akik a tanműhelyi gyakorlat után nyáron már valós gazdasági körülmények között, tanulószerződéssel folytathatják gyakorlati képzésüket. 

A harmadik generációs fodrász - Presztóczki Veronika: A dinasztiás gyerekekre pici koruktól ragad a szakma

2017. 05. 11. 10:23

Presztóczki Veronikának édesapja és nagyapja is fodrász volt. Meggyőződése, hogy a dinasztiás mű- helyekben nemcsak szakmát lehet tanulni, de mélyebb kötődéseket, érzelmeket is el lehet sajátítani. A szentesi fodrászmester hagyomá- nyosan igényes a munkájára, aktív szereplője a szakmai közéletnek, tanít, és most éppen átalakítja az 50 éves üzlethelyiségét, kamarai kölcsönből.

Tanév végi tudnivalók a szakképzésben

2017. 05. 10. 10:13

A Kamarai Futár előző, márciusi számában megjelent írásunk, mely a gazdálkodó szervezetek számára szolgált tanácsokkal a nyári gyakorlat megszervezését illetően. Előző írásunkat folytatva, a tanév végi tudnivalókat ismertetjük az alábbiakban.

Szakmák éjszakája múltidézéssel és technikai újdonságokkal

2017. 05. 09. 10:06

A Szakmák éjszakájának szervezésében kamaránk is részt vett. 

Javaslatot tett a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság a megye szakképzési szerkezetére

2017. 05. 08. 13:46

A Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság március 28-án fogalmazta meg javaslatát a szakképzés szerkezetére a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan.

Vállalkozói fórumsorozatot tartottunk Szegeden

2017. 03. 30. 09:30

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Szegedi Szakképzési Centrummal együttműködve szervezte meg Vállalkozói Fórum sorozatát. A gazdálkodók, gyakorlati képzőhelyek bevonásával tartott rendezvénysorozat legfontosabb célja, hogy a középfokú szakképzésben részt vevő tanulók és a gyakorlati szakképzésben részt vevő foglalkoztató cégek egymásra találjanak. Az első ilyen rendezvény a Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziumában valósult meg 2016-ban, melynek sikere nyomán kiterjesztettük a jó gyakorlatot a Szegedi Szakképzési Centrum mind a tíz tagintézményére.

Szakmák versenyeztek a budapesti válogatókon

2017. 03. 17. 12:20

válogató versenyÖsszesen 35 Csongrád megyei tanuló jutott tovább a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megyei elődöntőiből. Ők 18 szakmában versenyezhettek tovább a február 25. és március 14. között megrendezett válogató versenyeken, amelyeket Budapesten tartottak, ahol eldőlt, hogy közülük 13 fiatal lehet ott a fővárosi döntőn, amelyet hagyományosan a Szakma Sztár Fesztiválon (2017. április 24.-26.) rendeznek meg. 

Teakiöntő készült az első idei szintvizsgán

2017. 02. 16. 15:05

Megkezdődtek a szakképzésben résztvevő tanulók szintvizsgái Csongrád megyében. A vizsgákon összesen 700 diák szakmai kompetenciáit mérik fel április végéig.  A kompetencia-felmérés első állomása Hódmezővásárhelyen, a Villeroy & Boch Magyarország Zrt. tanüzemében volt, ahol a fiataloknak egy porcelán teakiöntőt kellett készíteniük.

Online is elérhetők az SZKTV és az OSZTV továbbjutói

2017. 02. 15. 11:20

A válogatók helyszíneit, időpontjait és a válogatókkal kapcsolatos további információkat, a versenyfelelősök elérhetőségét megtalálja a honlapon.

 

Letölthetők: Továbbjutottak

 

Letölthetők: Írásbeli eredmények

Versenyfelhívás - EuroSkills, WorldSkills

2017. 02. 13. 16:00

WorldSkills Abu Dhabi 2017 és EuroSkills Budapest 2018 versenyfelhívás

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a versenyszámok szponzoraival együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmunkásoknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, szakközépiskolásoknak és végzős szakiskolai tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat az EuroSkills, illetve a WorldSkills nemzetközi versenyeken, 2017-ben a „szakmák olimpiájának” is nevezett világbajnokságon Abu Dhabiban, illetve az ifjú szakemberek Európa Bajnokságán, 2018-ban hazai pályán, Budapesten.

 

Ötödével nőtt a tanulószerződések száma

2017. 02. 13. 14:37

Több mint 20 százalékkal emelkedett a megkötött tanulószerződések száma Csongrád megyében. Ez összhangban van azzal, hogy kamaránk célja a duális képzési rendszer kiterjesztése, és ezzel párhuzamosan az is, hogy a szakképzésben részt vevők minél nagyobb arányban tanulószerződéssel, valós gazdasági körülmények között szerezzék meg szakmai gyakorlatukat. 

Felvillanyozó vállalkozói fórumot tartottak a Móravárosiban

2017. 02. 13. 14:26

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Szegedi SZC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vállalkozói fórumot szervezett 2017. január 26.-án a villanyszerelő szakmában működő gazdálkodóknak.

Befejeződtek az SZKTV és az OSZTV megyei elődöntői

2017. 02. 13. 14:12

Befejeződtek a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői Csongrád megyében. Az idei évben országosan 41 szakmában hirdettek meg versenyt. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett megyei megmérettetésekre 33 szakmában összesen 314 tanuló jelentkezett, az írásbeli elődöntőkön 291 versenyző jelent meg.

Étkezési hozzájárulás, minimálbér - jogszabályváltozások érintik a tanulót megillető juttatásokat

2017. 02. 13. 13:55

A gyakorlati képzők részéről több megkeresés érkezett a kedvezményes étkezés természetbeni formáját és mértékét illetően.

Online is elérhetők az SZKTV és az OSZTV feladatsorai

2017. 01. 24. 13:21

Január 19-én fejeződtek be a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntői Csongrád megyében. A versenyek feladatsorai a cikk címére kattintva online is elérhetők.

Továbbra is várjuk jelentkezéseiket mesterképzéseinkre

2017. 01. 17. 11:59

Idén is mesterképzéseket hirdetett kamaránk, melyre továbbra is várjuk jelentkezéseiket. 

Gyakornoki program pályakezdők támogatására

2017. 01. 13. 10:06

A GINOP-5.2.4-16 projekthez kapcsolódóan tartott nyitó rendezvényt a Szegedi Szakképzési Centrum a Vedres István Szakképző Iskola dísztermében 2016. december 6-án. 

Magyar sikerek a 2016-os, göteborgi EuroSkills versenyen

2017. 01. 11. 09:44

Négy bronz, két ezüst és 4 kiválósági éremmel tértek haza magyar fiatalok, a december 4-én záruló, 3 napos, fiatal szakmunkásoknak megrendezett Európa-bajnokságról. 

Lezárult az őszi pályaorientációs időszak

2017. 01. 09. 09:33

Az őszi pályaorientációs időszakban, melyet a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Csongrád Megyei Kormányhivatal Foglalkozatási Főosztályával közösen szervezett, az általános iskola 7-8. osztályos tanulói üzemlátogatásokon és tanműhelyi szakmai bemutatókon vettek részt, így testközelből nyerhettek bepillantást a szakmák világába.

Változott a munkavédelmi törvény

2017. 01. 07. 07:13

Több ponton is módosult a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.), ennek értelmében idén júliustól szigorodtak a szabályok. 

 

Adózással összefüggő törvénymódosítások a szakképzés területén

2017. 01. 05. 09:06

A 2016. november 25-i Magyar Közlönyben (2016. évi 182. szám) megjelent az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvény, amely három olyan törvényt is módosít, amely a szakképzést is közvetlenül érinti. 

Megyei szakképzés-fejlesztési koncepció a gazdaság igényeire alapozva

2016. 12. 02. 09:14

Megyénkben is egyre nagyobb problémát jelent a munkaerő-piacon - egyre több területen - a megfelelő számú és minőségű munkaerő biztosítása. Hiánya már-már a gazdaság versenyképességét veszélyezteti. Sok kritika éri a foglalkoztatók részéről a munkavállalói léthez szükséges kompetenciák színvonalát (hiányát). A gazdasági - társadalmi változások, a technikai - technológiai fejlődés, a gazdálkodó szervezetektől és a szakképzésben velünk együttműködő partnereinktől érkező jelzések Csongrád megye szakképzés-fejlesztési koncepciójának újraírására ösztönözték a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságot (CSMFKB).  

Lezárultak a mesterképzések

2016. 10. 28. 08:00

2016. tavaszán újabb 22 fő kapcsolódhatott be állami támogatással a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében meghirdetett mesterképzésekbe. A mestervizsgák 2016. októberében zárultak le és ezt követően került sor a mestervizsga-bizottsági elnökök szakmai továbbképzésére.

Városról városra járt a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság

2016. 10. 25. 11:19

4 éve indította el őszi szakképzési rendezvényeit a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (MFKB). Kapcsolatot építeni, információt adni és kapni a szakképzés jelenéről és jövőjéről – ezt a célt kívánja képviselni a Bizottság a munkaerőpiac képviselőivel, a szakképző intézményekkel, és a különböző szervezetek, hivatalok képviselőivel kialakított kapcsolatban.

Gőzerővel zajlanak az üzemlátogatások

2016. 10. 20. 13:08

Szeptember végén az EPAM Systems Kt.-nél szervezett üzemlátogatással kezdetét vette Csongrád megyében az őszi pályaorientációs időszak. Mintegy 138 alkalommal szervezünk üzemlátogatásokat Csongrád megye egész területén, mintegy 1500 általános iskolás részvételével a megye 80 iskolájából.  

Gyakornoki program pályakezdők támogatására

2016. 09. 15. 13:44

Gyakornoki program pályakezdők támogatására. A GINOP-5.2.4-16 projektben megvalósuló program célja, hogy segítse a 25 év alatti szakképzett fiatalok gyakornokként való alkalmazását.

Tanév végi tudnivalók

2016. 06. 16. 00:00

Fontos kérdés a tanév végét érintő tudni és tennivalók, melyeket az alábbiakban rendszereztünk a tanulószerződéssel tanulókat foglalkoztató képzőhelyek számára.

 

 

Elérkezett a nyári gyakorlat ideje

2016. 05. 04. 14:52

További információval szolgálunk a nyári gyakorlattal kapcsolatos tudnivalókról. Kifejtjük a tanulókat megillető kötelező és egyéb juttatásokat. Szó esik a felelősségbiztosításról és a munkavédelmi szabályokról is.

 

 

Itt a nyári szünet s vele a szakiskolai és ágazati szakközépiskolás tanulók nyári gyakorlatának ideje. Az összefüggő szakmai gyakorlat célja, hogy tanulók minél hamarabb vállalati környezetben, életszerű munkakörülmények között sajátíthassák el a választott szakma fortélyait.

Szeretnénk  hasznos tanácsokkal ellátni a gazdálkodó szervezeteket, akik ilyen módon kapcsolódnak be a tanulók gyakorlati képzésébe.

 

 

 

A gyakorlati képzés aktuális kérdései

2016. 04. 01. 08:26

A gyakorlati képzés aktuális kérdései
(szabályozás, elszámolás, törvényváltozás)

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara előadásokat szervez azon gazdálkodók számára, akik jelenleg is részt vesznek képzőhelyként tanulószerződéssel vagy együttműködési megállapodással a szakiskolai vagy szakközépiskolai tanulók gyakorlati képzésében. Az előadáson információkhoz juthatnak a tanulószerződés kötésének törvényi előírásaival, a szakképzési hozzájárulás változásaival, valamint a tanulókra vonatkozó baleset- és munkavédelmi szabályozással kapcsolatban. Az előadások után lehetőségük lesz arra is, hogy feltegyék a tanulóképzésre illetve az elhangzottakra vonatkozó kérdéseiket.

Továbbra is várjuk jelentkezéseiket mesterképzéseinkre

2016. 03. 18. 09:08

 

 

Idén is mesterképzéseket hirdetett kamaránk, melyre továbbra is várjuk jelentkezéseiket. 

 

 

13 megyei tanuló az SZKTV és az OSZTV döntőiben

2016. 03. 16. 12:48

 Összesen 13 Csongrád megyei tanuló vehet részt a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny áprilisi, fővárosi döntőjén. A szegedi és hódmezővásárhelyi diákok a megyei elődöntőket követő válogató versenyekről jutottak a fináléba, összesen 13 szakmában.

 

Gyakorlati tudnivalók a felnőttoktatásban köthető tanulószerződésről

2016. 01. 07. 14:55

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 2015. június 12-től hatályos módosítása nemcsak új alapokra helyezte a szakmatanulás állami támogatását, hanem igen jelentősen bővíti a saját munkavállalók szakképzését is és jelentősen ösztönzi a vállalkozásokat, hogy gyakorlati képzés megszervezésével teljesítsék a szakképzési hozzájárulási kötelezettségüket.

Változott a minimálbér – változik a tanulók díjazása

2016. 01. 05. 11:38

Kormány 454/2015. (XII. 29.) rendelete szerinti minimálbérváltozás miatt változik a tanulók díjazása is.

Szakképzés témában hasznos linkajánló

2015. 12. 16. 11:17

Mivel az utóbbi időszakban egyre inkább szigorodtak a Tanulószerződéssel és Együttműködési megállapodással tanulók gyakorlati képzésének feltételei és adminisztrációja, fontosnak tartjuk, hogy a szakképzésben érintett szereplők naprakész információkkal rendelkezzenek az ezzel járó kötelezettségekkel és feladatokkal, melyeket egy állandóan változó jogszabályi környezetben kell tenniük.

Megjelent a 2016/2017. tanév beiskolázási lehetőségeit tartalmazó kormányrendelet

2015. 10. 16. 13:04

A Magyar Közöny 2015. évi 149. számában jelent meg a 297/2015. (X.13.) kormányrendelet a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről. 

Megváltozott a gyakorlati normatíváról szóló kormányrendelet

2015. 09. 18. 08:18

2015. szeptember 10-én jelent meg a 257/2015. (IX. 10.) Kormányrendelet, amely két jogszabályt módosított:

- a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlat képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. Kormányrendeletet és

- a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjról szóló 328/2009. (XII. 29.) Kormányrendeletet.

A módosító jogszabály másnap, azaz 2015. szeptember 11-én hatályba is lépett, egyes rendelkezései azonban csak 2016. január 1-jén, illetőleg 2016. augusztus 31-én lépnek hatályba.

A felnőttoktatásban köthető tanulószerződésekre vonatkozó legfontosabb tudnivalók

2015. 09. 14. 16:18

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 2015. június 12-től hatályba lépett módosítása értelmében a felnőttoktatás keretében megszervezett szakképzésben is köthető tanulószereződés. [Szt. 43. § (1)]

Új formanyomtatványok a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás kötéséhez

2015. 07. 29. 12:17

Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a 2015. évi LXVI. törvény megváltoztatta a tanulószerződés (TSZ) és az együttműködési megállapodás (EM) kötelező tartalmi elemeit, melynek alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2015.június 12-i hatálybalépéssel átdolgozta az eddig érvényben lévő TSZ és EM sablonokat.

Ennek értelmében a 2015. június 12. után megkötött tanulószerződéseket és együttműködési megállapodásokat az új sablonokkal kitöltve fogadjuk el.

„Általános iskolások pályaválasztása 2015.”

2015. 07. 29. 08:19

Elkészült az „Általános iskolások pályaválasztása 2015.”  című kérdőíves kutatás értékelése. A munka során a 7. osztályos tanulóknak érdeklődési körét mérték fel az. Egyebek mellett információhoz jutottak a tanulók továbbtanulási terveiről, és a munka világáról alkotott elképzeléseikről is.

Mesterképzésre való felhívás

2015. 06. 26. 09:58

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara továbbra is várja a jelentkezéseket olyan szakmák mesterképzéseire, amelyekre a Szakképesítésért Felelős Minisztérium kiadta a mestervizsgakövetelményeket. 

Megjelentek a szakképzés egészét érintő jogszabálymódosítások

2015. 06. 09. 14:50

Az Országgyűlés a 2015. május 27-i ülésnapján elfogadta a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosítását. Az alábbiakban közöljük a széles területet érintő jogszabályváltozások összefoglalását és értelmezését.

Megjelent a 2015/2016-os tanév rendjét szabályozó miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben

2015. 05. 29. 09:43

 A következő tanév szeptember 1-én, kedden kezdődik és 2016. június 15-én, szerdán ér véget.

A Csongrád megyei MFKB Baranya megyei tapasztalatcseréje Pécsett - a jó gyakorlat jegyében

2015. 05. 27. 16:05

A Csongrád Megyei és a Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2015. május 19-én tapasztalatcserét szervezett Pécsett, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával.

Tanév végi tudnivalók gyakorlati képzőhelyek számára

2015. 05. 12. 09:59

A tanulószerződéssel tanulókat foglalkoztató partnereink részére összegyűjtöttük a tanév végével kapcsolatos tudnivalókat, tanév időtartamának meghatározását, beleértve a kamarai garanciavállalás rendszerének bevezetéséhez kapcsolódó, törvényi változásból adódó tennivalókat.

(A 2014/2015. tanév fontosabb időpontjait, feladatait a 2014/2015 tanév rendjéről és egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet tartalmazza.)

Magyarország rendezi 2018-as EuroSkills versenyt

2015. 04. 30. 15:52

Orbán Viktor miniszterelnök erről a Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján beszélt. Kiemelte: az, hogy Magyarország rendezi a fiatal szakemberek európai bajnokságát azt jelenti, hogy az ország a szakképzés világában is feljebb lépett egy osztályt.

Majdnem mindenkit felvettek a középfokú intézményekbe

2015. 04. 30. 15:41

Befejeződött a középfokú intézmények általános felvételi eljárása, a diákok csaknem 97 százalékát felvették valamely középfokú oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. A gimnáziumba és a szakközépiskolába felvett tanulók létszáma 2,2 százalékkal, illetve 2,8 százalékkal növekedett, a szakiskolába felvetteké pedig 1,4 százalékkal csökkent.

XXII. Csernyánszky Imre Országos Középiskolai Pneumatika Verseny, az ország legjobb csapata címéért

2015. 04. 21. 09:20

A 2015. április 16-18-án Budapesten megrendezett döntőn 4.helyezést értek el a hódmezővásárhelyi diákok.

Megjelent a Gyakorlati képzés a munka világában 2015. évi kézikönyve

2015. 04. 16. 13:43

Megjelent a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában a „Tanulószerződéssel és Együttműködési megállapodással a munka világában” című kézikönyv 2015. évi átdolgozott kiadása, mely jelentős segítséget nyújthat a gazdálkodó szervezetek számára. A kiadvány részletesen tartalmazza azokat a hasznos és fontos tudnivalókat a gyakorlati képzés rendszeréről, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakképzést érintő változásokról naprakész ismeretekkel rendelkezzenek a képzésben érintett felek.

 

 

Hódmezővásárhelyi sikerek a X. Pelikán Kupán

2015. 04. 15. 16:11

A 2015. április 11-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében ismét megrendezésre került a Pelikán Kupa Gasztronómiai Verseny és Kiállítás, melyen előkelő helyezést értek el a Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Corvin Mátyás Tagintézményének diákjai, továbbá különdíjban részesültek a vásárhelyi Kistópart vendéglő pincér tanulói. 

Szegedi fórum a duális képzésről

2015. 04. 08. 09:50

2015. április 3-án Szegeden is megrendezésre került a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által összesen 6 városban elindított roadshow, melynek célja az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő duális felsőoktatási képzés bemutatása és ismertetése volt olyan vállalatok és egyéb gazdálkodó szervezetek számára, melyek együttműködő partnerként részt kívánnak venni a 2015.szeptemberétől induló felsőoktatási duális képzésekben.

A szakmák házhoz mennek!

2015. 03. 23. 09:10

Csongrád megye több általános iskolájában betekintést nyerhetnek a hetedikesek és nyolcadikosok a szakmák különböző feladataiba.

 

 

Már több mint 350 gazdasági szervezet kapcsolódott be a duális felsőoktatási képzésbe

2015. 03. 23. 09:00

2015 szeptemberétől akár 1000 hallgató kezdheti meg tanulmányait duális felsőoktatási képzéseken.

Döntőben a szakmák legjobb tanulói

2015. 03. 19. 12:14

2014. január 6-án kezdődtek meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny megyei elődöntői. A megye szinte minden szakképző iskolája képviseltette magát a megmérettetésen, 39 szakmában 245 tanuló jelentkezett. Az elődöntőkön nyújtott teljesítményük alapján 13 különböző szakmában 22 tanuló jutott be a válogatókra Csongrád megyéből, mostanra pedig kialakult a döntő mezőnye. Megyénket a következő versenyzők képviselhetik az április 27-29. között Budapesten, a  Hungexpo területén megrendezendő döntőben:

 

Átadták a Szakképzési Díj 2014 elismeréseket

2015. 03. 16. 08:52

Az innováció kategóriában a szentesi Legrand Zrt. „Vissza a jövőbe! Interaktív e-tananyag a villamos szakképzésben résztvevők számára” pályázatát díjazták.

Előzetes jelentkezés mesterképzésre

2015. 03. 06. 13:51

A 2011. évi CLXXXVII. szakképzésről szóló törvény előírja, hogy 2015. szeptemberétől „a gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki … azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a szakképesítésért felelős miniszter kiadta a mestervizsga követelményeit, mestervizsgával rendelkezik”.

 

Mestervizsgára a felkészítő tanfolyamokat a területi kamarák szervezik és bonyolítják. A képzések időtartamáról, ütemezéséről, költségeiről az illetékes területi kamara tud bővebb felvilágosítást adni.

Kamarai garanciavállalás

2015. 03. 05. 08:46

Működjön közre Ön is a szakképzésben résztvevő tanulók gyakorlati felkészítésében!
Számítunk az Ön vállalkozására is gyakorlati képzőhelyként!

Mutassa be iskolája tehetségeit a Szakma Sztár Fesztiválon!

2015. 02. 24. 09:57

A Szakma Sztár Fesztiválra, a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjére évről évre egyre többen érkeznek látogatóba az ország mnden területéről. A szakképző iskolák tanulói lehetőséget kapnak arra, hogy iskolájukat képviselve bemutathassák tudásukat a Szakma Sztár Fesztivál 90 négyzetméteres színpadán. 

Kézműves Kupa 2015 - Sztár Kézműves Aranyolló, Aranyecset Mesterbajnokság

2015. 02. 18. 13:38

Versenykiírás Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő és lábápoló Bajnokságra 

Jelentősen átalakítja a kormány a szakképzést

2015. 02. 18. 10:00

A kormány elfogadta a szakképzési koncepciót, amelynek célja, hogy Magyarországon olyan jól képzett szakemberek végezzenek az iskolákban, akik el is tudnak helyezkedni a szakmájukban.

Dr. Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár és Dr. Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár sajtótájékoztatójának összefoglalója.

Felhívás a pályaválasztás előtt álló diákok részére

2015. 02. 17. 10:18
A 8. Szakma Sztár Fesztivál 2015. április 27-29. között kerül megrendezésre. A fesztiválra látogató 6-7. osztályos tanulók részére felhívást teszünk közzé. 

Milyen szakképesítéseket igényel a megye gazdasága?

2015. 02. 16. 16:27

Segítsen Ön is a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságnak (MFKB) a jövő szakképzésének formálásához!

Megjelent a 2015/2016. tanévi beiskolázásra vonatkozó szakmaszerkezeti döntés

2015. 02. 13. 12:42

A kormányrendelet tartalmazza a 2015/2016. tanévben a szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító un. hiány-szakképesítések körét is.

Vásárhelyi fodrászsikerek

2015. 02. 13. 10:58

Jól szerepeltek a hódmezővásárhelyi Kalmár Zsigmond Tagintézmény fodrász és gyakorló fodrász tanulói Nyíregyházán. 

Új minimálbér és tanulmányi félévváltás

2015. 02. 04. 09:00

Aktuális teendők a képzésben részt vevő gazdálkodók részére minimálbérváltozás és tanulmányi félévváltás miatt.

Februárban újra indulnak a szintvizsgák

2015. 02. 02. 11:03

 

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idén is az iskolákkal karöltve szervezi meg a szakképző iskolások szintvizsgáit. Az első szakképző évfolyamosok esetében a február 2 – április 30-ig terjedő időszakban kerül sor a megmérettetésre, ahol a tanulók számot adnak szakirányú felkészültségükről, mely a gyakorlati képzőhelyre kerülésükhöz elengedhetetlen. Az iskolákban kifutó 2+2 –es rendszerben tanuló diákok szintvizsgái az őszi vizsgaidőszakban kerülnek megrendezésre.

Véget ért az SZKTV írásbeli elődöntője

2015. 01. 21. 16:04

A tavalyi évben 154, idén 233 tanuló vett részt a Szegeden január 6. és 21. között megtartott elődöntőkön.

WorldSkills - Sao Paulo 2015 - válogató versenyek

2014. 09. 10. 11:56

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a nemzetközi versenyekkel kapcsolatban megfogalmazott stratégiai célkitűzésinek megfelelően a lehető legszélesebb körből tervezi kiválasztani a nemzetközi szakmai versenyeken – EuroSkills, WorldSkills – Magyarországot képviselő versenyzőket.

Tanév végi tudnivalók

2014. 06. 11. 16:45

A tanév végén felmerülő kérdésekről az alábbiakban tájékozódhatnak azok, akik tanulószerződéssel gyakorlati oktatást végeznek. A tudnivalókat aszerint csoportosítottuk, hogy a tanulók idén végeznek-e vagy sem, de érdemes a lentieket végigolvasni az érintetteknek.

A NAV állásfoglalása a tanulószerződéses tanulók betegszabadsága esetén járó juttatásról

2014. 06. 06. 11:40

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (továbbiakban: Szt.) 63. §-a rendelkezik arról, hogy a gyakorlati képzési szervező szervezet a tanuló részére a tanulószerződés alapján pénzbeli juttatást köteles fizetni, meghatározva annak mértékét és formáját.

Jogszabályváltozás a szakképesítés "ráépüléssel" kapcsolatban

2014. 06. 02. 16:14

Módosult a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről.

Magyarország rendezheti a 2018-as szakmunkás Európa-bajnokságot

2014. 05. 15. 09:29

Magyarország rendezheti 2018-ban a fiatal szakemberek európai bajnokságát, az EuroSkills versenyt, a  WorldSkills Europe nemzetközi szervezet közgyűlésének szerdai döntése szerint.

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2014

2014. 05. 06. 16:15

2014. április 26-án, a HSZI Kalmár Zsigmond Tagintézményének 3 fős csapata részt vett az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) országos döntőjén Debrecenben.

Múzeumi élmények a Szakma Sztár Fesztiválon, a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén

2014. 04. 17. 12:52

2014. április 14-16. a szakmák, a versenyző diákok, a versenybizottságok, a már szakképző iskolába járó és a még pályaválasztás előtt álló általános iskolai tanulók, a kísérő pedagógusok, a támogató vállalkozások képviselőinek sokadalma volt Budapesten a Hungexpo Vásárközpontjában.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny Dobogósai

2014. 04. 16. 16:57

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben ismételten megrendezte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).

Foglalkozási Napló

2014. 04. 11. 12:26

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara segíteni kívánja a gyakorlati képzőhelyeken folyó képzést azzal is, hogy a FOGLALKOZÁSI NAPLÓ vezetéséhez segítséget nyújt. Kérem, vegyék igénybe az ISZIIR-ben megjelentetett, a szakmai kerettantervek alapján összeállított naplótartalmakat az oktatott szakképesítéseikhez igazítva.

Szakmai vélemények a tanulók gyakorlati képzéséhez kapcsolódó kérdésekhez

2014. 04. 11. 12:20

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján szakértők által megfogalmazott szakmai véleményeket jelentet meg olyan szakképzéshez kapcsolódó kérdésekben, amelyekhez indokolt a probléma sokoldalú vizsgálata.

Decentralizált pályázat nyertesei

2014. 04. 08. 14:45

2014.04.04. dátummal megjelent a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási pályázatának nyerteseit tartalmazó lista a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatóságának honlapján. Csongrád megyében 61 pályázó összesen 343 269 975 forint támogatást nyert el.

A komplex szakmai vizsga rendje

2014. 03. 12. 10:12

Szakmai vizsgabizottsági elnökök és tagok 2014. évi továbbképzése

Versenyeznek a szakma legjobb tanulói

2014. 03. 04. 13:25

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, a gondozásra átadott szakképesítésekben a nappali tagozaton végzős tanulók számára az előző évekhez hasonlóan a 2013/2014-es tanévben is megrendezte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).

Nemzetközi Szabolcs Kupa 2014.

2014. 02. 18. 16:08

Ebben az évben 12.alkalommal tehették próbára tudásukat tanulók és profik a Szabolcs Kupa Nemzetközi Fodrász Kozmetikus, műkörömdíszítő és –építő, pedikűrös versenyen.

Pályázati Felhívás

2014. 01. 30. 09:48

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet moduláris rendszerű mester szakmai követelményszintek kidolgozásában közreműködő szakértői megbízásra

Rendezvény Felhívás! - Kézműves Kupa 2014 - Nemzetközi Fodrász, Kozmetikus, Műkörmös Verseny, Kiállítás és Vásár

2014. 01. 23. 16:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén 12. alkalommal rendezi meg a „Kézműves Kupa” Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő, építő    Bajnokságot, amely Magyarország legtöbb versenyzőt vonzó szakmai eseménye.

Felhívás az EuroSkills és WorldSkills nemzetközi versenyeinek válogató versenyeire

2013. 11. 06. 13:42

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a versenyszámok szponzoraival együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmunkásoknak, technikusoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, végzős szakközép- és szakiskolai tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat Magyarország képviseletében az ifjú szakemberek 2014-ben a franciaországi Lille-ben megrendezésre kerülő Európa Bajnokságán, a EuroSkills-en, illetve 2015-ben a brazíliai Sao Paulóban megrendezésre kerülő, a „Szakmák Olimpiájának” is nevezett WorldSkills világversenyen.

Nyílt pályázat a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására

2013. 08. 15. 09:57

A nemzetgazdasági miniszter döntése alapján a Nemzeti Munkaügyi Hivatal pályázatot hirdet szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények, szakmai gyakorlati képzést tanulószerződéssel végző szakképzési hozzájárulásra kötelezettek részére a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretéből finanszírozandó, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására.

MKIK és a NAK által aláírt közös közlemény az egyes kamarai szakképzési feladatok ellátásáról

2013. 07. 16. 13:20

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági kamara közös közleménye  egyes kamarai szakképzési feladatok ellátásáról.

WorldSkills - Leipzig 2013

2013. 07. 09. 09:46

Magyarország 2013-ban negyedik alkalommal indult a 42. alkalommal megrendezésre került szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills szakmai világbajnokságán. A viadalon 52 ország 1045 versenyzője, összesen 47 szakmában mérte össze a tudását.

A Magyar Csapat 15 versenyszámban 16 versenyzővel állt rajthoz a fiatal szakemberek viadalán.

Módosult a gyakornoki program támogatása érdekében kiírt pályázat dokumentációja!

2013. 06. 25. 12:34

A vállalkozások egyszerűsített pályázati eljárás keretében jelentős uniós támogatást kaphatnak a szakmunkás és technikus végzettségű fiatalok alkalmazásához. A feltételek most még kedvezőbbé váltak.

Tanulószerződéssel könnyebb megismerni a munka világát!

2013. 05. 22. 15:47

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatja azt a széles körben megfogalmazódó társadalmi-gazdasági célt, hogy a szakképzésben a gyakorlati felkészítés valós munkaerő-piaci körülmények között történjen. Szeretnénk minél több gazdálkodót bevonni a tanulók gyakorlati képzésébe, megnyerni őket a jövő munkavállalóinak felkészítésére. Ezért minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy tájékoztassuk a gazdálkodókat, a tanulókat, a szakképző iskolákat a tanulószerződés-kötés rövid és hosszú távú hasznáról.

Tanév végi tudnivalók a gyakorlati képzéssel foglalkozó vállalkozások számára

2013. 04. 30. 16:21

A tanév végén felmerülő kérdésekről az alábbiakban tájékozódhatnak azok, akik tanulószerződéssel gyakorlati oktatást végeznek. A tudnivalókat aszerint csoportosítottuk, hogy a tanulók idén végeznek-e vagy sem, de érdemes a lentieket végigolvasni az érintetteknek.

Szakma Kiváló Tanulója Verseny Dobogósai

2013. 04. 29. 14:35

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013-ban hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Ezek országos döntőjére a "VI. Szakma Sztár Fesztivál"-on 2013. április 24-26. között Budapesten a Hungexpo Vásárközpont területén került sor.

Szakma Sztár Fesztivál

2013. 04. 25. 09:56

Közel 400 Csongrád megyei általános és középiskolai tanuló látogatott el Budapestre, a Szakma Sztár Fesztiválra, hogy megtekintsék versenyző diáktársaikat munka közben. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny utolsó, mindent eldöntő fordulójában Csongrád megyéből 14 tanuló méri össze tudását.

Elkészült Csongrád megye szakképzés-fejlesztési koncepciója

2013. 04. 22. 08:52

A Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság március végi ülésén elfogadta Csongrád megye szakképzés-fejlesztési koncepcióját valamint javaslatot tett a 2014/2015 tanévre vonatkozóan a szakképzés beiskolázás irányaira és arányaira.

Szakmai fejlődés és kemény munka a „kulisszák” mögött!

2013. 04. 18. 09:04

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pályaorientációs programja keretében nyerhettek betekintést diákcsoportok a Fehértói Halászcsárda, illetve a Fényes Panzió „kulisszái” mögé. A pályaorientáció megkönnyítése érdekében tett látogatások célja nem más volt, mint hogy a vendéglátói babérokra törő lelkes, ám még igen csak tapasztalatlan fiatalság testközelből ismerkedhessen meg jövőbeni szakmájával.

Gyakornoki program a pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban - TÁMOP-2.3.4.A-13/1

2013. 04. 17. 09:22

A könnyített elbírálású pályázat célja azon mikro-, kis- és középvállalkozások projektjeinek támogatása, amelyek vállalják, hogy fiatal, szakképesítéssel rendelkező pályakezdőt alkalmaznak.

Változások - feladatok - határidők a szakképzés minőségi átalakításának folyamatában

2013. 04. 01. 00:00

2012. január 1-től a szakképzési szereplők együttműködésének tartalmát, formáját új jogszabály – a 2011. évi  CLXXXVII. törvény a szakképzésről – határozza meg.

A törvény elfogadása és hatályba léptetése között nagyon rövid idő telt el, ezért év eleji -  a gazdálkodóknak és a szakképző iskoláknak átadott - információinkat ütemezetten és folyamatosan juttatjuk el partnereinknek.

 

Módosult a gyakorlati képzési normatívák mértéke

2012. 09. 03. 14:17

Megjelent a Kormány 240/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelete a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák mértékéről és a csökkentő tétel számításáról szóló 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet módosítása.


 

Tájékoztatás másodszakmás képzésekről

2012. 08. 29. 16:32

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági Minisztériummal történt egyeztetés alapján a másodszakmás képzésekkel kapcsolatban az alábbiakat emeli ki: 

Amit a 2012/2013. tanévről tudni kell

2012. 08. 14. 13:41

Megjelent az emberi erőforrások minisztere 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelete a 2012/2013. tanév rendjéről