2019.11.19-tól 2019.12.01-ig

Hódmezővásárhelyen a 25 éves kamara fotókiállítása

2019. november 4-én ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az alkalomból tartott ünnepi rendezvényen nyitotta meg a gazdasági önkormányzat azt a Délmagyarország napilappal közös, 20 képből álló kültéri fotókiállítást is, amely az első, szegedi állomás után Hódmezővásárhelyen is bemutatásra kerül.

A kiállítás helyszíne: Hódmezővásárhely, Kossuth tér (harang előtti terület) Megnyitója: 2019. november 19., 15 óra 30 perc A kiállítást megnyitja: Dr. Kőkuti Attila, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke

Az eseményen külön köszöntjük azon önkéntes tag vállalkozásokat, akik 25 éve aktívan közreműködnek Kamaránk munkájában.

A kiállítás Hódmezővásárhelyen december 1-jéig tekinthető meg.

A fotókiállítás 20 önkéntes kamarai tagvállalkozások mindennapjait mutatja be. A tárlat anyagát a megyei napilap négy fotósa, Frank Yvette, Karnok Csaba, Kuklis István és Török János készítette. A fotókon egyebek mellett a munkavégzést, valamint a munkát végző emberek tevékenységét mutatja be bepillantást engedve a cégek kulisszái mögé.

A tárlat a Szeged és Vásárhely után folytatja megyei körutazását: Makón, Mórahalmon, Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is bemutatkozik az ott élőknek.

Helyszín


HU
Hódmezővásárhely | Kossuth tér