A Legrand Zrt. volt a Nemzetközi Építésügyi Konferencia főtámogatója – Interjú

Egyéb

Tradíció és Innováció – A Legrand Zrt. sikerének hosszútávú titka

A Legrand Zrt. résztvevője volt Szegeden a XI. Nemzetközi Építésügyi Konferenciának és a Szögedi Építők Napjának. A részvétel kapcsán kerestük meg Károlyi Lászlót a Legrand Zrt. vezérigazgatóját, hogy beszélgessünk arról mit jelent a Legrand életében a tradíció és innováció kapcsolata?

Mindig is jelen volt a cég életében mindkét fogalom. A múltban a jogelődök a korukat megelőző termékeket gyártottak. A gyártáshoz képzett szakembereket alkalmaztak, modern gépeket használtak és odafigyeltek a dolgozók munkakörülményeire is. Ma a Legrand világszínvonalú termékeket gyárt és forgalmaz, magasan képzett szakemberek irányítják a munkát és továbbra is a legfontosabb erőforrásának tekinti a magyar munkavállalókat. Egyszóval nálunk valóban tradíció az innováció ebben a tekintetben is.

Azt mondta Ön, hogy a múltban már jelen volt ez a két fogalom. Milyen jelentős mérföldköveket határozna meg a Legrand életében?

99/25 a 2018 évi sikerszámunk. Idén a Legrand két évfordulót is ünnepel.

A Legrand Zrt. -a jogelődeit is beleértve- idén 99 éve van jelen a magyar gazdasági életben. 1918-ban Szalay István létrehozta a gyárat, majd 1919-ben jegyezték be a kereskedelmi egyéni cégek jegyzékébe a Szalay Rt.-t. A bejegyzés szerint mindennemű villamos anyaggal való kereskedés és villamos cikkek gyártására alkalmas gyártó berendezések előállítása volt a fő profil. A háború után a gyárat államosították, majd az átszervezéseket követően 1960-ban Szentesre telepítették a gyártó üzemet. Ekkor már Kontakta, majd Kontavill néven vált ismertté az akkor még jellemzően villanyszerelési termékeket gyártó cég.

1992 év végén egy sikeres privatizációt követően vált a cég a Legrand Csoport tagjává, az érdemi közös munka 1993-ban kezdődött, vagyis idén 25 éves ez a kapcsolat. A francia központú cégcsoporthoz való csatlakozást követő modernizáció és termékportfólió megújítás lehetővé tette, hogy a Legrand Zrt. kilépjen a termékeivel a világpiacra. Szentesen továbbra is megmaradt minden alapvető funkció: fejlesztés, gyártás és kereskedelem is. Számos szakmai elismerés mutatja, hogy a Legrand Zrt. magas minőségű termékeket gyárt és forgalmaz, pénzügyileg stabil és megbízható partner.

Mennyire változtatta meg a Legrand termékeit a digitalizáció?

A világ a digitalizáció felé halad, ez kétségtelen, ezért a mi termékeinkbe is beépítésre kerültek új funkciók. A Legrand rendelkezik smart home (okos otthon) megoldásokkal, ami azt jelenti, hogy pl.: a kapcsolási funkciót már nem csak kézzel lehet megoldani, ott van rá az okos telefon. Az okos házak vezérlése központi rendszer segítségével a felhőn keresztül működik. A Legrand kiemelt figyelmet fordít a digitális megoldások (Tárgyak Internete), kényelmi funkciók bővítése mellett az aktuális design trendekre is. Digitalizáció, környezettudatosság és hosszú távon fenntartható fejlődés a stratégiánk fő elemei.

Melyik a fontosabb a Legrand számára: tradíció vagy az innováció?

A Legrand Zrt.-ben ez nem válik el egymástól. Büszkék vagyunk az idei 99/25 évfordulónkra, büszkék vagyunk a termékeinkre és a vásárlóink bizalmára egyaránt.

2018-06-08T09:30:22+00:00